Az állam valódi felelősségvállalása az Erzsébet program

szróbert • 2014. február 27., csütörtök •
Az Erzsébet-program idei céljai, az újdonságok, a pályázati lehetőségek, valamint a jelentkezés módja – volt a témája annak a február 26-i sajtótájékoztatónak, ahol Nagy Anna, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szóvivője kijelentette: 2014-ben is a nagycsaládosokat, a gyerekeket, a fogyatékossággal élőket, és a nyugdíjasokat kívánjuk támogatni a rendelkezésre álló 3,5 milliárd forinttal.
Az állam valódi felelősségvállalása az Erzsébet program

A tájékoztató elején a program szóvivője másfél perces kisfilmet mutatott be a táborok hangulatáról. Nagy Anna beszámolt a 2013-as program sikereiről, eszerint 250 ezer ember kapott lehetőséget, köztük 100 ezer gyermeket ért el a szociális program.

A legapróbb gyermektől a legidősebb nyugdíjasig mindenki részt vett a programban. A legfiatalabb Emma, néhány hetes kisbaba volt, míg a legidősebb egy 104 éves néni volt, aki Sopronban pihent. A siker titka, hogy nem egy csoportra koncentrál, hanem szinte mindenkinek lehetőséget nyújt. Elindult a Talentum nevű tehetséggondozó programunk is, melynek hála, nagyon sok tehetséges gyermek tűnt fel már eddig is. A programvezetők 12 különböző helyen kiválasztottak 100 gyermeket, akik egyéni ritmusban fejlődhetnek tovább. A tehetségprogram 2 intenzív 4 napos tábort is magában foglal. Ezeknek a gyermekeknek teljesen ingyenes a tábor – tette hozzá Nagy Anna.

Az idei esztendő újdonságairól is beszélt a szóvivő. Január 2-tól voltak elérhetőek a pályázataink – mondta, majd hozzáfűzte: Ezen a napon, reggel 6 órakor már 30 pályázatunk volt. Idén 62 pályázatot, szociális és gyermektábort hirdettünk meg a legrászorultabbak számára. Az alacsony önrész idén sem változott.

A nagycsaládosok, gyerekek, fogyatékossággal élők és a nyugdíjasok számára rendelkezésre álló önjáró-önfenntartó rendszer idei forrása 3,5 milliárd forint.

A szociális jellegű üdülések újdonságairól elmondta, hogy a nyugdíjasoknak meghirdetett fürdőjegy pályázat nagyon sikeres, hiszen egyszeri 2500 Ft befizetése után rengetegszer lehet használni ezt a kedvezményt.

Nagy Anna szóvivő hangsúlyozta: 58 féle tábort hirdettünk meg idén a gyermekeknek, köztük van kézilabda és surf tábor, író-olvasó tábor, de Szávay Ágnes tenisztábora is. Hat sportágban indítunk táborokat, de napközis táboraink is lesznek. Ez utóbbi esetben csak szociálisan rászorult gyermekek jöhetnek, heti 500 Ft-ért napi 4x kaphatnak étkezést. A gyermektáborok esetében március 20 a jelentkezés végső határideje, de csak ajánlani tudom, hogy minél hamarabb jelentkezzenek. Az őszi kirándulásokra is lehet még jelentkezni az erzsebetprogram.hu weboldalon, de több mint ezer segítőponton is megtehetik ezt, köztük itt, Vas megyében is.

A program már jól ismert arcai – Erdei Zsolt, Kovács István, Kovács Ágnes, Szakcsi Lakatos Béla – mellé Martinek János, az öttusa olimpiai bajnoka is csatlakozott.

A frisss.hu kérdésére – miszerint gondolkodik-e a kormány a folytatáson – a szóvivő azt válaszolta, hogy a rendelkezésre álló keret3,5 milliárd, csak ebből gazdálkodhatnak, de esetleg máshol, más program során lesz még lehetőség támogatni a rászorultakat.

Ágh Péter országgyűlési képviselő korszakalkotó, jó kezdeményezésnek nevezte az Erzsébet programot. Hozzátette azt is, hogy 2013-ban több ezer Vas megyei, köztük ezer gyermek vett részt a programban. A nyugdíjasok számára meghirdetett fürdőprogramhoz pedig négy vasi (szentgotthárdi, sárvári, szombathelyi fedett uszoda, büki gyógy- és élményfürdő) fürdő csatlakozott.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott miután méltatta a program eredményeit, az ország megújulásának egyik fontos elemének nevezte azt. Az Erzsébet program fontos szimbólum, az állam valódi felelősségvállalása – húzta alá.

A rászorult nyugdíjas hétfőtől már igénybe vehetik a kedvezményes fürdőzési lehetőségeket.

(fotó: erzsebetprogram.hu)

közösség

további frisss

lap tetejére