Áprilistól újra várja vendégeit a Jeli Varázskert

Szponzorált tartalom • 2019. április 04., csütörtök •
Április első napjával megnyitja kapuját a hosszú téli szünet után a Jeli Varázskert.
Áprilistól újra várja vendégeit a Jeli Varázskert

Április 1-től ismét lehetőséget kapnak azok, akik a Jeli Arborétumba szeretnének látogatni, hiszen hétköznap 8-15 óra között, hétvégén pedig 8-17 óra között nyitva tart. Nincs is jobb néha, mint kicsit a természet csendjében pihenni és elzárkózni a hétköznapok zajától, gondjaitól. Akik ezt keresik, azok a Varázskertben megtalálhatják mindezt, hiszen számtalan látnivalót találhatnak az odaérkezők.

Pünkösd idején hosszabbított nyitva tartás várja azokat, akik a Rhododendronvirágzást szeretnék megcsodálni, ennek érdekében a kert egy órával később zár be. Április 28-29-30-án, illetve május 1., 5., 6., 12., 13., 19., 20., 21-én lesz erre lehetőség.

Azoknak, akik nem egyedül, hanem többen érkeznek látogatóba, kedvezményes áron kapható csoportos jegy is, így megfelelő program lehet akár osztálykirándulások vagy céges összejövetelek esetén is. A belépőjegy mellé, igény esetén kérhető idegenvezetés is, ha nem csak gyönyörködni szeretnénk, hanem kíváncsiak vagyunk egyéb információkra is. A kert munkatársai gondoltak a családokra is, akik hétvégén aktívan, együtt szeretnének pihenni, így váltható olcsóbb, családi jegy is.

A csodás élővilág a kertben mind állatokkal, mind növényekkel bőven büszkélkedhet. Különböző madarak, emlősök, hüllők, rovarok élnek a csodás fák és bokrok között, melyek sokszínűségét a köztük pompázó virágok adják. A látogatók több útvonal közül is választhatnak, attól függően, mire vágynak. Ennek fényében van például kifejezetten családok számára ideális ösvény, vagy akár kimondottan a nyugalomra vágyóknak fenntartott út. A kavicsos sétányon kényelmesen barangolhatunk a kertben, olyan tempóban, ahogy nekünk tetszik, ha pedig elfáradnánk a kihelyezett padokon megpihenhetünk.

További információkért keresd: http://www.jelivarazskert.hu/

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére