Amerikai foci: az SZSE pályán a Crushers!

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. november 26., szombat •
Egyre népszerűbb Szombathelyen is az amerikai foci. A helyi csapat, a Szombathely Crushers idei teljesítményét értékeltük, közben azt is megtudtuk, hogy ma délután idén utoljára feszülnek egymásnak a helyi kemény-legények az SZSE pályán.
Amerikai foci: az SZSE pályán a Crushers!

A legfrissebb hírrel indítjuk a cikkünket, a Tatabánya Mustangs sajnos visszalépett, így ellenfél hiányában a mai jubileumi mérkőzés sajnálatos módon elmarad, helyette a szombathelyi csapat támadó egysége ún. scrimmage meccset játszik a saját védelme ellen. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak 13 órára, a hamarabb is ráérők pedig az egyre népszerűbb flag-foci meccset is megtekinthetik 12 óra 30 perctől. 
Az alábbiakban pedig következzék a diffense csapategység kapitányával, Májer Lászlóval készített interjúnk, Ő segített az idei teljesítményt górcső alá venni. 

Az alapszakasz jól sikerült, így egészen messze jutottak a divízió II-es bajnokságban…
Valóban, bár a rájátszás során, a döntőbe jutásért a Budapest Eagles megállított bennünket. Mindenesetre örültünk, hogy részt vehettünk a végső küzdelmekben, ott viszont az elődöntőben alulmaradtunk. 


A Crushers csapatát dicséri, hogy válogatott bő, 80 fős keretébe nyáron többen is bejátszották magukat… 
Ez így igaz, Tatár Sándor mellett lehetőséget kapott Rozmán Gábor és Orsós Attila is. Úgy gondoljuk, hogy a válogatott keretbe kerülés nagy elismerés mind nekik, mind a szombathelyi csapatnak. Meg kell azonban jegyezni, hogy ők hárman azért már évek óta nagyon benne vannak az amerikai fociban, hiszen korábban már Győrött és Zalaegerszegen is játszottak. Egy biztos, nagyon komoly teljesítmény van e mögött.  

A 2017-es szezonban mi a csapat célja?
Egyértelműen szeretnénk előrelépni. A rájátszás döntőjébe akarunk jutni, majd a divizió I-et is megcélozzuk. Nagyon nehéz lesz, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez sikerüljön. A téli időszakra nagyon komoly felkészülést tervezünk, hiszen ez a tavaszi jó szereplés alapja lehet. Ennek érdekében toborzást is folytatunk, hogy minél többen álljunk a csapat rendelkezésére. 

Ha már toborzás, mi a jellemző a sportág szombathelyi népszerűségére?
A hazai meccseken árulkodó a nézőszám emelkedése. A legutóbbi hazai találkozónkon szinte megtelt az SZSE pálya. Ezzel együtt az érdeklődés változó, van olyan időszak, amikor teljesen elfelejtik az amerikai focit, de olyan is, amikor sokan szeretnének jönni hozzánk. A lényeg, hogy mindig érkeznek új emberek. 

Létezik bármiféle kizáró ok, hogy valaki kipróbálja magát, illetve csapattaggá váljon?
Azt gondolom, hogy azon kívül, hogy betöltött 16. életévvel kell rendelkezni, semmilyen más előírás nincsen. Persze a sportolói múlt nem hátrány, de jöhet kisebb és nagyobb termetű sportember is. Ahhoz képest, hogy 3-4 évvel ezelőtt mennyien voltunk, nagy a fejlődés, de a sérülések és a munkahelyi elfoglaltságok még sok esetben ,,elviszik” a létszámot. 


Mostanában közönségcsalogató a flag-foci. Miért?
Az amerikai foci ezen válfaját egy osztrák edző hozta el hozzánk. A flag-foci az amerikai foci kontakt nélküli fajtája. Mindenkinek öve van, az övön két zászló, a labdás ember zászlóját ki kell húzni az övről, ekkor a játékos ,,meghal”. Ez kevésbé sérülésveszélyes és még a hölgyek is becsatlakozhatnak a játékba. Főleg a barátnők jönnek, szóval egyre nagyobb az érdeklődés a hölgyek részéről. 

Lesz női csapat Szombathelyen?
Ez még kiforratlan, viszont a flag-focival nagyot léptünk előre, minden csütörtökön edzünk. Eleinte csak fiúk voltunk, de napjainkban már 4-5 hölgy rendszeresen is velünk tart.  Toronyban, a helyi sportcsarnokban, csütörtökönként 17 órától edzünk. Itt bárki kipróbálhatja ezt a sportágat és csak egy tornacipő, valamint váltóruha szükséges hozzá. 

Az amerikai foci divízió II-es magyar bajnokságában januárban dől el, mennyi csapat indul a 2017-es szezonban. Az első bajnoki időpontja márciusra tehető. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére