Amatőrök, bajnokok és Mikulások a jégen

SzR-TA • 2015. november 29., vasárnap •
Közös bemelegítéssel, majd akadály- és gyorsasági versennyel indult a Szezonnyitó Jéggála. A korcsolyázás szerelmeseivel randevúztunk.
Amatőrök, bajnokok és Mikulások a jégen

A nyitott műjégpályánál, a gyönyörű zöld környezetnél nincs szebb látvány. Amikor hull a hó és korcsolyáznak a fiatalok, az pedig páratlan – ezekkel a szavakkal fogadott bennünket szombaton Varga Jenő, a városi diáksport-bizottság elnöke, versenyigazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a nyitó, a ráhangolódó program keretében, a közös bemelegítést követően akadály- és gyorsasági versennyel várták a korcsolyázás szerelmeseit.   


Az él-, és a pengeérzet kialakulása még nincs ott az emberek lábában, hiszen az elmúlt 8-9 hónap nem múlhatott el nyomtalanul, de a tapasztaltak nagyon hamar ráéreznek majd – tette hozzá a frisss.hu-nak nyilatkozó Varga Jenő.  

A 12 esztendős Zelevics Gergő, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium hatodik osztályos tanulója már kétszer is diákolimpiai bajnoki címet ünnepelhetett gyorskorcsolyában. 


Kedves számomra a szombathelyi műjégpálya, szeretek itt edzeni és idén újra versenybe akarok szállni az országos bajnoki címért, és győzni akarok. Közben, Zalaegerszegen, a helyi jégkorongklub tagjaként is aktívan sportolok – mondta el honlapunknak a fiatal bajnok.

A helyszínen megtudtuk, hogy idén, a szombathelyi műjégpályán megrendezik a tehetségkutató- és a diákolimpiai gyorskorcsolya versenyeket is, az ,,iskolák a jégen” programban pedig sor- és váltó versenyekre is sor kerül majd. Emellett 1000 méteres váltóverseny és középiskolás jégkorongverseny is lesz a három téli hónap alatt. Ezeket a versenyeket csütörtökönként, 14 órától a Városi Diáksport-bizottság és a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezi meg és bonyolítja le.
A szombathelyi műjégpálya december 6-án, vasárnap ad majd otthont a színes mikulások versenyének, ekkor több nemzet Mikulása is megjelenik a Mikulás-találkozón. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére