Alapszakaszgyőztes a Haladás VSE röplabdacsapata

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. február 18., szombat •
A tabella utolsó előtti helyén álló fővárosiaknak csak pillanatai voltak Szombathelyen.
Alapszakaszgyőztes a Haladás VSE röplabdacsapata

Óriási várakozás előzte meg az alapszakasz utolsó mérkőzését. A vasi megyeszékhelyen a budapesti Közgáz együttese vendégeskedett, amely rendkívül nehéz pillanatokat élt át a találkozón.

Mucsi Péter tanítványai már az első perctől kezdve sokkal agresszívabb játékkal rukkolt ki ellenfelénél. A gyors labdajátékok ellenszerét nem találta a vendég együttes, így jobbára csak futottak az eredmény után. Merklinné Zubor Enikő nyitásaira nem találtak ellenszert a Közgáz játékosai, így simán behúzták az első szettet a zöld-fehérek. A második játékban sem változott a játék képe.

A hazaiak domináltak és csak akkor szerzett pontot a fővárosi alakulat, ha a Hali röplabdásai bizonytalankodtak. A záró játékrészt a vendégek kezdték jobban, néhány pont előnyre is szert tettek, de megint jött Merklinné Zubor Enikő és Fazekas Szilvia, akik helyreállították a világ rendjét. Nem meglepő, hogy ezt a találkozót is alig 1 óra alatt letudták a szombathelyiek, akik a sikernek köszönhetően az alapszakasz éléről várhatják a rájátszást.

dr. Mucsi Péter vezetőedző: Mindenképpen meg akartuk szerezni az alapszakasz győzelmet, ennek szellemében készültünk a héten. A találkozó nehézsége abban volt, hogy lassabban szerveződő csapat ellen kellett játszanunk. A mi játékosainknak ez a tempó lassú és képes arra, hogy megakassza a folyamatosságunkat. Ennek ellenére nem voltak hullámvölgyek és véleményem szerint megérdemelt győzelmet arattunk.

Mely játékosaival volt elégedett?

Próbáltunk mindenkinek játéklehetőséget biztosítani és nagyon örülök, hogy a fiatalok éltek is ezzel. Megmutatták, hogy rájuk is lehet számítani. Egyébként Merklinnéé Zubor Enikő most is megfelelő stabilitást adott a csapatnak, de a szélső ütők - élén Fazekas Szilvivel - és a liberok is hozzátették a magukét ehhez a győzelemhez.

Haladás VSE-Sportiskola - Közgáz
3-0

Haladás: Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklinné Zubor Enikő, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna.
Liberok: Farkas Barbara, Zoltán Anna.
Csere: Pető Tamara, Varga Réka, Horváth Kata, Sövegjártó Eszter, Marton Gabriella, Dancsecs Nikolett, Majczán Lili.
vezetőedző: dr. Mucsi Péter
edző: Antonio Mircea Petre, Bodovics Árpád

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére