Alacsonyan repült, sok bajt okozott, most vádat emeltek ellene Szombathelyen

frisss • 2018. július 17., kedd •

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki figyelmetlenül vezette a forgószárnyas repülőgépét és nekiütközött a Porpác-Csorna vasútvonal feletti nagyfeszültségű tápvezetéknek 2017 májusában. A vádirat szerint a vádlott a megengedett repülési magasságnál alacsonyabban repült a 88. számú főút és a vasútvonal kereszteződésében kialakított vasúti átkelőhely felett, ezért a girocopter orrával nekiütközött a 11 méter magasságban húzódó 25000 Volt feszültségű tápvezetéknek, majd a 9 méter magasságban húzódó optikai kábelnek. Az ütközés következtében mindkét kábel elszakadt és visszacsapódó, valamint leeső darabjaik közvetlenül veszélyeztették a sínek mellett dolgozó két munkás testi épségét. A vádlott a repülőgéppel a szomszédos mezőgazdasági területre zuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát, mert az állomások és a közlekedési rend távvezérlése több mint öt órára megszakadt az érintett vasúti szakaszon. Ez alatt az idő alatt egyes személyvonatok kimaradtak, mások helyett vonatpótló buszok szállították az utasokat és jelentősek voltak a késések is. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és légi járművek vezetésétől eltiltás kiszabására tett indítványt.

közösség

további frisss

lap tetejére