Aki a matekot és a fizikát szereti, az gépészmérnök lesz?!

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2015. szeptember 07., hétfő •
Török Máté Őriszentpéterről származó egyetemista a középiskolában megtartott tájékoztatón hallott először a gépészképzésről, aztán döntött, és ma már szombathelyi egyetemi tanulmányait is megkezdhette.
Aki a matekot és a fizikát szereti, az gépészmérnök lesz?!

Ahogy azt már honlapunkon több alkalommal is olvashatták, történelmet ír ezekben a napokban a szombathelyi felsőoktatás, hiszen a magyar kormány, a város és a partnercégek közreműködésével, a Nyugat-magyarországi Egyetemen beindult a gépészmérnök-képzés. Szeptemberben nyolcvan gépészmérnök-hallgatóból ötvenöten, közöttük Török Máté is duális képzésben vesz részt. 

A középiskolában hallottak után döntöttem el, hogy ez a szak megfelel majd számomra. Az motivált, hogy kiskorom óta a matematika és a fizika érdekel. Kezdetben úgy volt, hogy Győrbe vagy Budapestre kell utaznom, illetve költöznöm, de szerencsére jött ez a lehetőség, és most szeretném kihasználni ezt – mondta el honlapunknak a fiatalember. 

Török Máté időközben már orvosi vizsgálaton is járt, és az LuK Savaria Kft.-vel írta alá a munkaszerződést, mert – mint a frisss.hu-nak elárulta – az egyetem után ott szeretne majd dolgozni. 

Azt várom, hogy négy-öt esztendő múlva szakképzett munkaerőként helyezkedhetek majd el, ebben segít nekem a duális képzésben való részvétel – fogalmazta meg a NYmE gépészmérnök hallgatója. 

Megtudtuk, hogy a szerződés-aláírás után már csapatépítő tréningen is részt vettek a fiatal gépész-hallgatók, akiknek szeptember 7-én, hétfőn elkezdődött a tanév.  

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére