A FrisssFM egy nap alatt három helyen! (képgalériával)

vkriszti-HCs • 2014. július 20., vasárnap •
Műsorvezetőnk, Lauscher Zoli, július 19-én reggel nyolckor már a stúdióban kezdte a napot, hogy jó kedvvel ébressze Önöket! Eközben a stáb többi tagja lassan gyülekezett Szombathely Fő terén, a McDonald's teraszán.
A FrisssFM egy nap alatt három helyen! (képgalériával)

A technika összeállítása Bősze Zsoltinak köszönhetően zökkenőmentesen zajlott. Míg mi rendezkedtünk, szépítettük a kitelepülős standunkat, addig már Zoli is átért az Árkádiából, hogy délelőtt tíz órakor már onnan szólaljon meg. A Meki és a FrisssFm egy közös játékkal is kedveskedett a kitelepülésre ellátogatóknak. Aki sikeresen kitöltötte a McDonald’s-ról szóló kvízünket, egy sajtburger menüvel lehetett gazdagabb. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, de nagy örömünkre sok felnőtt is ellátogatott a kitelepülésre, hogy elmondják, a FrisssFm-et hallgatják, és nagyon szeretik a műsorokat. Még Hatos Gábor olimpiai bronzérmes birkózót is sikerült mikrofonvégre kapnunk, aki épp ebédelni tért be az étterembe. Mint elmondta, néha ők is szoktak „bűnözni”, hiszen mindig ők sem tudnak ellenállni a finom falatoknak.

A kitelepülés befejeztével egy óra állt rendelkezésre, hogy átköltözzünk a Termálfürdőbe, hogy immár onnan jelentkezzünk és szórakoztassuk a hallgatókat, na meg persze a helyszínen a strandolókat. Ugye, hogy joggal nevezhetjük a stábot a teleport mestereinek?! A nagy hőség, és persze a hétvége miatt a Termálfürdő dugig volt vendégekkel, így még jobb érzés volt, hogy mi még örömtelibbé tehettük szórakozásukat a jó zenékkel. A gyermekeknek puzzle játékkal is kedveskedtünk, amivel bögrét és nyakbaakasztót nyerhettek. Mondhatom, igazi harc folyt a puzzle-kirakásért. A délután folyamán úgy felpörgött a hangulat, hogy még egy kis tánckar is összeverődött a FrisssFm sátor előtt. A lányok szinte kis minisztárként nyomták a showt a fürdőzőknek.  A munka végeztével persze a stáb is csobbant egyet a hűs medencében.

Összességében amilyen kuszának indult a nap, annyira jól végződött. A hangulat minden helyszínen fergeteges volt, és köszönjük a FrisssFm hallgatóinak a sok-sok pozitív visszajelzést és a részvételt.

És akiknek még köszönjük a közreműködést: Ódor Tünde, Lauscherné Adri, a McDonald’s munkatársai, a Termálfürdő munkatársai

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére