A szombathelyi életérzés érdekében

szróbert • 2014. június 05., csütörtök •
Minden szombathelyi lakcímmel rendelkező lakos alanyi jogon veheti birtokba és használhatja a Szent Márton kártyát – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet június 5-én a kártya bevezetéséről tartottak. Puskás Tivadar polgármester elmondta: azt kívánja, hogy minden szombathelyi megérezze, mennyire jó Szent Márton városában élni, lakni. A kártya gyártási és kézbesítési költségeit saját forrásból teremtette elő Szombathely.
A szombathelyi életérzés érdekében

A sajtótájékoztató elején kézhez kapott levélből kiderül, hogy a városvezetés célja az volt, hogy erősödjön az összetartozás, a ,,szombathelyi életérzés" élménye. Szombathely Közgyűlése ezért döntött arról, hogy az önkormányzat városkártyát bocsát ki, amelyet térítésmentesen megkap Szombathely minden állandó lakcímmel rendelkező polgára.
Puskás Tivadar polgármester elmondta: Nagy pillanat a mostani, hiszen sokan és régóta szerették volna már bejelenteni azt a jó hírt, hogy megszületett a Szombathely városkártya, a Szent Márton kártya. A kártya létrejötte a szombathelyi identitást növelését jelenti, ez volt a névadás lényege is. Majdnem egy éve zajlanak a munkálatok és a kedvezmények megjelölése kapcsán, és a legutóbbi közgyűlés volt az, mely kimondta, hogy a kártya lakosokhoz való eljuttatását is megtehetjük. Nagyon fontos, hogy minden szombathelyi lakcímmel rendelkező lakos jogosult a kártya kézhezvételére. A kézbesítendő boríték tartalmazza a 2016 Szent Márton Szombathely feliratot, a városi címert, a címzett nevét és lakcímét. A borítékban egy Szent Márton kártya lesz, melynek a hátoldalán a név és a lakcím található majd, QR kód is lesz rajta, mellyel az elektronikus kapcsolat létesítésével más-más hasznos információkat is kaphatunk. Emellett egy hatósági határozat is lesz benne, mely a kártya elfogadó helyeiről tartalmaz egy listát. Ez a lista most érvényes, de folyamatosan bővülni fog. 

Molnár Miklós alpolgármester a kártya koncepciójáról és jövőjéről is beszélt. 
Ha valami megvalósul, akkor már többen azon gondolkodnak, hogyan lehetne ezt tovább fejleszteni. Mi is a jövőn gondolkodunk, és már napjainkban komoly munka zajlik a kártya fejlesztését illetően. Egyedi a kártya, mert mindenki alanyi jogon kapja meg. Nincs ilyen hazánkban, de szerintem Európában sem. Másfél év múlva, 2016. január 1-től indul a következő lépcsőfok, akkor egy bankkártya típusú kártyára cserélnénk le ezeket a kártyákat. Bízom benne, hogy használni fogja előbb-utóbb mindenki ezt a kártyát. A tudatos kártyahasználat, a használati szokások pedig a vállalkozásoknak is vonzó lesz, hiszen 80 ezres potenciális vásárlót lehet álatala megszólítani. Hosszú távon nagyon komoly és nyereséges vállalkozás lesz ez a város számára.    

Újságírói kérdésre az alpolgármester elmondta, hogy a kártya kivitelezési és kézbesítési költsgeit, mintge yhúszmillió forintot a város saját forrásból termetette elő. Hozzátette:  2014-ben még költséges, de 2015-ben már nullszaldós, 2016-ban pedig nyereséges vállalkozássá válhat a Szent Márton kártya. Adakozni nagyon könnyű, ám a hatékonyság már nehezebb feladat, de ezzel a kártyával mindkettő megvalósul.

Károlyi Ákos aljegyző a kézbesítés részleteiről tájékoztatott.
Az április elsején érvényes lakcímmel rendelkező szombathelyi lakosok számára, tehát több mint 77 ezer ember számára kezdjük meg a kézbesítést. 94 köztisztviselő fényképes igazolvánnyal, június 10-én kezdi meg és június 30-án már be is fejezi a kézbesítést. Kétszer keresik fel a szombathelyieket, majd személyes átvételre is lehetőség lesz a polgármesteri hivatalban. Reggel 8 órától este 8 óráig kézbesítenek a köztisztviselők. Az átvételt igazolni kell, a kézbesítő elkéri a személyazonosságot igazoló okiratot. Akit nem találnak otthon, az pedig értesítést kap. 

Elhangzott az is, hogy a 2014. április 1. után ideköltözőknek kérvényezniük kell a kártyát, de ők is ingyenesen kapják meg, akárcsak a szombathelyi felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos diákok.
A kártyát július 1-től lehet használni. A rendelet lehetőséget ad arra, hogy a kis- és középvállalkozások is csatlakozzanak, ezt a www.szentmarton.hu online felületen tudják megtenni. 10% alatti kedvezmény nincs, tehát mindenkinek érdemi kedvezményt kellett nyújtani. Bármilyen promócióval lehet csatlakozni, nem feltétlenül árengedménnyel. A város hetilapjában kéthavonta fog megjelenni az elfogadóhelyek listája.
És még egy jó hír a végére: a születésnapos kártyabirtokosok bizonyos szolgáltatásokat térítésmenetesen vehetnek igénybe születésnapjukon. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére