A szimbólumkutató tudós az őrült milliárdos ellen

Tóth Eszter • 2016. október 16., vasárnap •
A Da Vinci -kód és az Angyalok és démonok után mozivászonra került az Inferno is.
A szimbólumkutató tudós az őrült milliárdos ellen

Dan Brown 2003-ban megjelent A Da -Vinci kód című könyve rendkívül nagy népszerűségre tett szert, 2009-ig több, mint 80 millió példányban kelt el. A filmadaptációra sem kellett sokat várni, tíz évvel ezelőtt mutatták be a sorozat első kötetének film változatát Tom Hanks főszereplésével. A kódfejtő professzor kalandjait három évvel később az Angyalok és Démonok feldolgozásával folytatták a mozivásznon, most pedig megkaptuk – az Elveszett jelképet átugorva – az Infernot.

Főhőseink ellensége ezúttal nem az egyház, hanem egy elvakult, kifacsart nézeteket valló milliárdos, aki küldetésének érzi megállítani a túlnépesedést. Mégpedig egy elég morbid módszerrel, egy halálos vírust elszabadítva meg szeretné ölni a világ lakosságának 90%-át, hogy az életben maradtak a sokk kiheverése után egy újabb, jobb és egészségesebb világot hozhassanak majd létre. A milliárdos öngyilkos lesz, de a fegyver elkészült és nemsokára aktiválódik. Ezt szeretné megállítani az Egészségügyi Világszervezet és kéri Langdon professzor segítségét, mivel az őrült Dante Infernojára alapozott rejtjelekkel adta meg a bomba helyét. Csakhogy egy kis hiba csúszik a gépezetbe és a szálak összekavarodnak…

A néző a film elején szintén kissé összezavarva érezheti magát, hiszen nem látunk mást csupán a horrorisztikus látomásokkal küzdő Robert Langdon professzort (Tom Hanks), aki egy fejsérüléssel és amnéziával ébred egy firenzei kórházban. Még fel sem fogtuk az alapszituációt, máris egy üldözéses jelenet közepén találjuk magunkat, főhősünket egy csinos és okos orvosnő, dr. Sienna Brooks (Felicity Jones) szökteti meg és kíséri végig majdnem az egész történeten.

A helyszínek egyszerűen gyönyörűek, de mindig is ez volt az a varázs, ami a Dan Brown adaptációk sikerét adta. Ron Howard rendező is tisztában van ezzel, ezért nem is változtatott a koncepción, főszereplőink olyan helyeket járnak végig, ami szinte minden műkedvelő városnéző turista álma, közben pedig történelmi és irodalmi érdekességeket is megtudhatunk két üldözéses jelenet között. A történetben mellékszálakból és csavarból sincs hiány, de ez szinte elvárás egy ilyen sztorival szemben. Tom Hanks, habár látszik rajta az eltelt tíz év, még mindig sármos és nagyon jól áll neki a professzor szerepe, bár ez az amnéziás vonal néha elég karakter idegennek hat. Nehéz elhinni, hogy valakinek nem jut eszébe mi az, amit az emberek reggel isznak, de gond nélkül idéz az Isteni színjátékból. De az ehhez hasonló apróbb bakik egyáltalán nem zavaróak és nem veszik el a film varázsát.

A mozit minden irodalmi és történelmi műkedvelőnek, várásnézést imádó turistának és Dan Brown rajongónak nagyon jó szívvel ajánlom.

Ezekben az időpontokban tudsz beülni rá az Agora Savaria moziba.

közösség

további frisss

lap tetejére