A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta magát

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. május 15., hétfő •
Hiába fogadkoztak a Haladás futsalosai, az Aramis ellen is vereséget szenvedtek a szombathelyiek.
A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta magát

A bajnokságot gyengén kezdő, majd az edzőcserétől megtáltosodó szombathelyiek parádés meneteléssel odaértek a felsőházi rájátszásba. Azóta viszont kisebb gödörben vannak a zöld-fehérek, hiszen nem akar megszületni a hőn áhított siker, amellyel elindulhat a dobogó irányába a tabella hatodik helyén álló Haladás.

Nagyon fogadkoztak a hazaiak, hogy visszavágnak az Aramisnak a kellemetlen vereségért, ennek ellenére mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Ráadásul háromszor találtak be három perc leforgása alatt. Ennek megfelelően felszabadultá váltak a vendégek, míg a Haladás egyre görcsösebbé vált. A hátránya ellenére több ziccerig is eljutottak a szombathelyiek, azonban csak Öreglaki tudott egyet értékesíteni a helyzetek sokaságából.

A szünetben alapos fejmosást kaphattak a Haladás játékosok, mert sokkal agresszívabb felfogásban léptek pályára a fehér mezben játszó hazaiak. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Hajmási Milán révén egyetlen gólra zárkóztak fel a szombathelyiek. Sajnos egy kontra végén az Aramis ismét betalált, ebből pedig már nem tudtak felállni a hazaiak. A Haladás ezúttal is a kapu előtti határozatlansága miatt szenvedett vereséget.

Swietelsky-Haladás VSE - Aramis SE
3-6
(1-4)

Haladás: Sásdi, Matyi, Gyimesi (kapusok) – Horváth P., Gyurcsányi, Öreglaki, Hajmási, Németh E., Vidák, Németh P., Sipos G., Halmos, Gyenese.
Vezetőedző: Turzó József.
Gólszerző: Hajmási 2, Öreglaki

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére