Emelt illetményt kaptak a hon- és rendvédelmi szféra dolgozói

szróbert-fidesz.hu • 2014. március 05., szerda •
A Fidesz kommunikációs igazgatója március 4-i sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, ezekben a napokban érkezik meg a rendvédelmi dolgozók bérkiegészítése, ami havonta további 10 ezer forinttal több juttatást jelent, amit az érintettek - a kormány döntésének megfelelően januárig visszamenőleg kapnak meg. A frisss.hu közben megtudta, hogy az illetményt, a bérkiegészítéssel együtt már átutalták az érintettek számláira.
Emelt illetményt kaptak a hon- és rendvédelmi szféra dolgozói

A Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, ezekben a napokban érkezik meg a rendvédelmi dolgozók bérkiegészítése, ami havonta további 10 ezer forinttal több juttatást jelent, amit az érintettek - a kormány döntésének megfelelően januárig visszamenőleg kapnak meg.

A kormánypárti honatya hangsúlyozta, nem egy folyamat végén, hanem az elején tart a kormány. Határozott szándékunk a további bérfejlesztés – szögezte le Kocsis Máté, aki „az elmúlt évtized egyik legnagyobb béremelési programjának” nevezte a rendvédelmi dolgozókat érintő bérfejlesztési intézkedéseket. Mint mondta, az érintettek „elég alacsony jövedelemmel rendelkeznek, éppen ezért elengedhetetlen volt, hogy a kormány azonnali lépéseket tegyen”.

Nemcsak arról van szó, hogy a kormány az alacsony keresetű rendőr-tiszthelyetteseket, a zászlósi állományt, a honvéd altiszteket és a legénységi szolgálatban állókat elismeri és figyel rájuk, hanem elindítja azt a folyamatot is, amely már inkább egy reális jövőkét fest eléjük, mely szerint érdemes a haza szolgálatába szegődni – összegezte az elmondottakat Kocsis Máté.

A politikus egyúttal arra is rámutatott, jelenleg - a Gyurcsány-koalíció korszakával ellentétben - „nemcsak reménytelen és hamis ígéretekkel bombázzák az érintetteket", hanem tényleges lépések is születnek. A mostani kormány bebizonyította, hogy képes megteremteni ennek a bérkiegészítésnek a pénzügyi feltételeit és annak a lehetőségét is, hogy egyre több közszolgálati hivatás számára lehessen a béremelési programot elindítani és ezáltal vonzóbbá is tenni ezt az életpályát sokaknak - jelentette ki a fideszes politikus.

Kocsis Máté kitért rá, a jelenlegi kormánynak kellett 2011-ben a tűzoltókat jogosan megillető 7 milliárd forintos túlórapénzét is kifizetnie, amire 2007 óta az előző, szocialista kormányok nem voltak képesek.

közösség

további frisss

lap tetejére