A kőszegi Ráduly László szenvedélye az időjárás

PCS - fotó: Hornyák Emőke, Ráduly László • 2017. július 17., hétfő •
A 31 éves fiatalember közel másfél évtizede rabja a furcsa természeti jelenségeknek és nagy kedvvel készíti az időjárás előrejelzési modelleket is.
A kőszegi Ráduly László szenvedélye az időjárás

Szinte elképzelhetetlen, hogy az emberek naponta ne fussanak bele egy időjárás jelentésbe. Legyen szó televízióról, rádióról vagy újságról szinte minden felületen olvashatunk, hallhatunk egy lehetséges forgatókönyvet. Azonban sokszor tévedésből visszük magunkkal az esernyőnket, vagy épp ázunk el, mert az időjárás jelentésben nem kaptunk erről pontos tájékoztatást. 

A pontosság ugyanolyan fontos Ráduly László számára, mint az elhivatottság. A kőszegi fiatalember ugyanis az időjárási előrejelzések nagy rajongója. Iskolásként a tanára hatására ragadta magával a földrajz, majd később hobbijává vált a modellek készítése. Közösségi oldalát naponta több százan nézik és szinte tévedhetetlen az előrejelzések területén, amit még jómagam, a Frisss.hu újságírója is megtapasztalhattam.

Hogy lesz egy kisvárosi fiatalemberből az időjárás előrejelzések nagy tudója?

Hosszú évek eredménye, hiszen a földrajztanárom olyan szenvedéllyel beszélt róla, hogy teljesen magával ragadott. Nem nehéz kitalálni, hogyha most 31 éves leszek mióta tart ez a hobbi. Persze az iskolai órák keretein belül csak a felszínt kapartuk meg, utána viszont saját magam jártam utána dolgoknak.

Mikor született meg a fejedben az elhatározás, hogy ezzel is szeretnél foglalkozni?

Igazából nem az időpont a lényeg, hanem a miértje?! Sajnos azt figyeltem meg, hogy az előrejelzések Pest központúak, ettől pedig nagyon pontatlanná válnak. Nem elég, hogy a nyugati országrészhez tartozunk, de a Kisalföld és az Alpokalja is nagyon befolyásolja térségünk időjárását. Előfordult már, hogy beharangoztak egy pusztító vihart, amely elmaradt, de a megtapasztalhattuk azt is, hogy a napos idő ellenére jégeső, vagy hóvihar borzolta a kedélyeket.

Ekkor döntötted el, hogy segíteni szeretnél a térség időjárás előrejelzésének modellezésével?

Valahogy úgy. Néhány éve még elképzelhetetlen volt ennek az oldalnak az üzemeltetése, hiszen weboldalt kellett vásárolni, üzemeltetni, fenntartani. A közösségi média térnyerésével a felület adott volt. Gyorsan növekedésnek indult a követőim száma, én pedig igyekszem a legjobb tudásom szerint elkészíteni az előrejelzéseket.

Nagy felelősség nyugszik a válladon, hiszen több mint kétezer követőd van.

Bizony, épp ezért nem árt a rövidtávú mellett a 72 órás előrejelzést is néznem és modellezni. Ennél előrébb nézni felesleges, mert addigra jobbára csak találgatni lehet. Szerencsére a technikai feltételek egyre jobbak lesznek a korral, így nem csak a közösségi média felülete fejlődik, hanem egy mobiltelefonnal, laptoppal bárhonnan friss információkat oszthatok meg. Ez kifejezetten a nyári időszakokban fontos. Tavaly a nagy júliusi jégeső előtt közzétett információ eredményeképp sokan lefedték autójukat, vagy bejártak a garázsba, de volt olyan hölgy is, aki a virágait eltette védett helyre. Nagyon jó érzés, hogy a hobbimmal ilyen segítséget tudok nyújtani sok embernek.

Mennyi időt vesz igénybe ez a hobbi?

Az előrejelzési modell egy óra alatt készül el, ilyenkor azért nem árt kicsit előre is tekinteni, illetve a közösségi oldalra érkezett kérdésekre, javaslatokra, megkeresésekre is fordítok időt. Mivel egyedül felügyelem a fiókot ez is elég nagy felelősséggel jár. Amikor az idő megköveteli, akkor pedig fényképezőgéppel felszerelkezve elindulok, hogy minél látványosabb felvételeket készítsek. Szóval a szabadidőm nagy részét lefoglalja a hobbim.

Nem szokványos, hogy egy 31 éves fiatalember munka mellett ennyire időigényes szabadidős tevékenységet űzzön.

Ha abból indulunk ki, hogy tíz éve még egy weboldalt kellett üzemeltetni, fenntartani, ahhoz képest rohamléptekben fejlődött minden. Legalább erre a részére nem kell ügyelni. Ugyanakkor valóban sok időt fordítok a hobbimra, de szerencsére a szeretteim, szüleim, menyasszonyom és a munkatársaim is jól tolerálják. Óriási köszönet jár nekik ezért, mert tudom mennyire nehéz lehet nekik és ennek ellenére maximális támogatásukat élvezem.

*

(Az interjút követően Lacival az elkövetkezendő napok időjárásáról és a természet szeszélyességéről is váltottunk néhány szót. Eleinte kétkedve fogadtam az általa felvázolt előrejelzést, viszont utólag be kell ismernem: tökéletesen bejöttek a számításai. Egy éjszakai frissítő záporról, valamint egy hirtelen megérkező frontról volt szó és az ifjú amatőr viharvadásznak köszönetően nem ért felkészületlenül az égi áldás. Tehát lehet jól is csinálni valamit, feltéve, ha elég elszántak és lelkesek vagyunk. A kőszegi fiatalembernél ezekből nincs hiány... - a szerk.)

 

közösség

további frisss

lap tetejére