Tavasszal nemcsak a természet ébred fel Csipkerózsika álmából, hanem a város is. A jobb idő beköszöntével pedig egyre többen pattannak kerékpárra. Egyrészt azért, mert gyorsan elérhetőek a város különböző pontjai, másrészt környezetbarát, illetve rendkívül olcsó közlekedési eszköz.

Simon Zoltánnal a Vas Megyei Kerékpáros Szövetség elnökével beszélgettünk, hogy milyen előnyei, valamint hagyományai vannak a bringázásnak szűk hazánkban.

A legfontosabb, hogy az egészséges életmód egyik nagykövete is lehetne ez a mozgásforma. Ugyanakkor van egy sarkalatos pontja, ez pedig a KRESZ. Sokan azért idegeskednek a volán mögött ülve, mert a kerékpárosoknak nincs jogosítványa. Ez a feltételezés több sebből is vérzik. Tény, hogy a biciklisek túlnyomó többségének van B-kategóriás jogosítványa, mégsem akarja a társadalom befogadni őket. Egyrészt a gyalogosok, másrészt pedig az autósok rekesztik ki őket bizonyos szempontból. Pedig a közlekedési kultúrával, illetve a szabályok betartásával is gondok vannak.

Ezt kifejtené?

A hollandoknál van egy városépítészeti gyakorlat, hogyha megépítenek egy lakóparkot vagy tömbházas területet, akkor csak néhány utat jelölnek ki. Elsősorban azokat az utakat, amelyeken autóval közlekednek, az összes többihez nem nyúlnak hozzá. Fél év múlva visszamennek, és ahol kitaposták az emberek az utakat, oda tesznek járdákat, biciklis utakat. Ez azért fontos, mert mi, magyarok szeretünk fordítva ülni a lovon. Véleményem szerint először a szabályokon kellene módosítani. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Ha kerékpárral közlekedünk, minél nagyobb sebességgel tudok közlekedni, annál biztosabb az egyensúlyom, ezáltal annál biztonságosabban ülök a biciklin. Ha kerékpáros szempontból nézzük, lehetőség szerint a forgalmatot úgy kellene szabályozni, hogy hagyjuk, had maradjon lendületben a kerékpáros. Azaz ne kelljen neki leszállni, és újra elindulni. Ezt most is csinálják a biciklisek, nem állnak meg a pirosnál és átmennek. De nem azért teszik, mert ők alapvetően mindenáron ki akarnak lépni a szabályok alól, hanem mert úgy vannak biztonságban. Például: kereszteződés, lámpa és kis ívben jobbra kanyarodás. Miért állítjuk meg a biciklist? Ilyenkor úgy ki tud kanyarodni, hogy nem fogja senki sem elcsapni.

A Paragvári úton van egy ilyen rész, ami éppen a Szent Imre herceg utcára vezet.

Az tipikusan egy jó példa erre. Ha kis ívben jobbra egy kerékpárútra kanyarodunk rá, akkor minek teszünk oda egy piros lámpát? Teljesen felesleges! Értem én, hogy a kocsinak a STOP tábla kötelező érvényű, de minek fogjuk meg a biciklist? Kanyarodjon ki a saját kerékpárútjára. Annyira nem lesz ő sem korlátolt, hogy akkor hajt ki, amikor egy másik biciklis jön. Alapvetően ez tipikus a mi esetünkben, hogy azt gondoljuk, akkor tesszük biztonságosabbá a kerékpáros vagy bármely közlekedést, hogyha rákényszerítjük az embereket nem biztosan jól működő szabályok betartására ahelyett, hogy elfogadnánk azt, hogy igenis vannak bizonyos szabályok, amiket érdemes megváltoztatni. Mindezt annak érdekében, hogy elérjük azt, amit a szabályok betartásának kényszerével próbálunk: a biztonságosabb közlekedést. Összességében ez is a kultúránk része, hogy azt gondoljuk, ha mindent szabályt, amit valaha, valamikor leírt valaki betartunk, akkor működő kultúránk, társadalmunk lesz. Sajnos nem.

A szabályok területén mit kellene megreformálni?

A kerékpározásnak egyszerre van ellenkultúrája és van egy kultúraformáló hatása is. Ahhoz képest, hogy az elmúlt tíz évben mennyit kértük, hogy minimálisan legyenek KRESZ-módosítások, ehhez képest mindig lettek. KRESZ-módosítás, hogy láthatósági mellényben kell biciklizni, csak éppen agyonvertük az összes például amatőr kerékpáros versenyt, mert ki látott már valaha az úton kukásmellényben versenybiciklin ülő embert? Miközben a rendőr megállíthatja és meg is büntetheti a sportolót, mert nincs rajta az a bizonyos mellény. Miért kell azzal kínlódni, hogy csak kukásmellényben lehet a településtáblán kívül biciklizni?

Összességében ez a kultúra kétirányú. Az egyik pontosan az, hogy egy picit szembe megy, megpróbál a meglévő társadalmi renden egy minimális módon a saját eszközeivel változtatni. Igen, lehet szidni a biciklist, mert nem áll meg a piros lámpánál, de a kerékpáros a maga érdekei szerint közlekedik. Nem akar kamikaze módon meghalni, tehát nem fog kikanyarodni a kamion elé. Mondok egy ellenpéldát is. Szerintem, ha azt mondjuk, hogy a kerékpáros a közlekedés része - már pedig az - akkor miért is engedtük meg, hogy igyon? Persze, ez is egy iskola, valaki azt mondja, hogy ihat, valaki azt mondja, hogy nem. Én is könnyebben mondom azt magamról, hogyha megittam egy sört, biciklivel haza tudok menni. Az, hogy egy piros lámpánál bekanyarodik, mert egyébként teljesen biztonságosan megteheti, az egy dolog. De részegen, módosult tudatállapotban nem biztos, hogy jó megengedni azt, hogy ne tolja azt a biciklit, hanem felüljön rá.

Van fény az alagút végén?

Az látszik, hogy van elmozdulás, főleg az utóbbi fél évben. Főleg a törvény-előkészítésekben, a KRESZ-módosításokban, amik most országos szinten is megmozdultak. Már látszik, hogy van párbeszéd a kerékpárosok és a törvényalkotók, KRESZ-módosítók között. Ennek az egésznek az a jó megoldása, ha nem betartatjuk, hanem ésszerű határok között hozzájuk igazítjuk a szabályokat. A biciklisek hajlamosak elkövetni azt a hibát, hogy felsőbbrendűnek érzik magukat a közlekedés egyéb résztvevőivel szemben. Legyen nekem előnyöm, mert én vagyok a gyengébb! Alapvetően ez legyen így, csak nem biztos, hogy ezzel vissza kell élni. Egy konszenzus kell, és nem attól válik konszenzussá, hogy a KRESZ-t úgy módosítjuk, hogy a bicikliseknek jó legyen, de az autósoknak meg rossz. A helyét, nem pedig az előnyét kell megtalálni a kerékpárosnak a KRESZ-ben, és általában a közlekedésben, illetve a közlekedés-kultúrában.

Említette, hogy van egy pozitív, illetve negatív oldala mind a kettőnek. Hova sorolná azt a részét, ahol a zebrán le kell szállni a bicikliről, és gyalogosan át kell tolni a kerékpárt?

Nagyon egyszerű, mert ott azért elég egyértelmű a KRESZ. Az azt mondja, hogy a zebrán leszállsz, áttolod, felszállsz. Ettől az a kivétel, hogy ha a zebra mellett egyébként a kerékpárút átvezet. Ebben az esetben, mivel te a kerékpárúton haladsz, ezért nem vagy köteles leszállni a bicajról, de ha nincs ott a kerékpárút, a sárga szaggatott vonal a zebra mellett, akkor bizony le kell szállni és át kell tolni, akár tetszik, akár nem. Itt jön az, hogy az sem baj, főleg a városi kerékpárúton, ha ismerik azt a minimális KRESZ-t. Ebből sokszor nagyon komoly probléma van, mert sok olyan kereszteződés van, ahol mondjuk az autókat jobbra kanyarodva elengedik, és közben engedik a gyalogosokat is át az úton. Akkor tipikusan felpattan a biciklis és az autós azt látja, hogy a gyalogos még messze van, de azt nem érzékeli, hogy a kerékpáros egyébként egy pillanat alatt oda fog érni. Ez tipikus konfliktus helyzet szokott lenni. Ebben az esetben nem a biciklisnek van igaza, hogyha az nem a kerékpárút volt.

Aki hibát akar keresni, az általában talál is, hiszen több évtized telt el és nagyon megváltozott a világ, elég csak kimenni az utakra.

Alapvetően az is egy hiánya a rendszernek, hogy a kerékpározás nevelésre is alkalmas lenne. Én ott is látok egy hiányosságot, hogy szülőként megtanítjuk a gyereket bicajozni, de arra már nem nagyon vagyunk hajlandóak, hogy el is magyarázzuk neki, hogy egyébként hogyan kell közlekedni. Nem biztos, hogy a szülőnek kell, tehát ezt az iskola is nyugodtan felvállalhatná. A közlekedési kultúránk hiányossága abból is következik, hogy amikor megtanulunk kerékpározni, nem tanuljuk meg azt a szabályrendszert, ami alapvető.

Nagyon jó, hogy Európa harmadik legtöbbet kerékpározó országa vagyunk, de ha egy picit mögé nézünk, akkor bizony azt kell látni, hogy míg mondjuk Hollandia és Dánia a kultúrájában nőtt fel oda, nekünk ez egy picit a szegénység kultúrája. Nincs ezzel baj, mert ebből ki lehet lépni. Az előbb említett két országról azt biztos nem lehet elmondani, hogy azért bicikliznek, mert szegények. Viszont ott gyakorlatilag már az óvodában elkezdik nem csak hordani a gyereket biciklivel, de tanítani is. Ehhez képest egy holland, egy dán, egy svéd magas kerékpáros kultúrával rendelkezik, ami arról is szól, hogy óvodáskor óta tudatosan tanítják őket. Ez a közlekedési kultúra a társadalmuk része, kifejezője és sok esetben a szintjét jelölője is.

Mindhárom közlekedési eszközt használja, miért szereti mégis a kerékpározást?

Én azért szeretem, mert hat-nyolc évesen, amikor önállóan megtanultam biciklizni, akkor ez volt azaz eszköz, ami egy picit a szülőktől való elválást segítette elő. Lehetett bandázni, biciklizni, ide-oda menni. Itt jön az, hogy a kerékpározás egy kicsit a szabadság illúzióját és kultúráját is odaadja neked. Egyrészt a saját erődből jutsz el valahova, másrészt eszközként megsokszorozza a saját erődet, mert gyorsabb vagy, messzebb tudsz vele menni. Ez is egy fontos történet, hogy nem csak biciklizni meg szabálykövetésre tanítjuk meg, hanem valami fajta olyan belső mentális, fizikai energiát is adunk a kerékpárosoknak, hogyha azt tudatosan csináljuk. Ez az, ami társadalmi hatásokkal jár, és társadalmi szintekre lehetne emelni.

Nem lehet megkerülni a kérdést: szükség van "kerékpáros vezetői engedélyre"?

Teljesen egyértelmű, hogy nem. Megint ez a papírmánia. Nem jogosítvány kell, hanem megfelelő oktatás. Miért adnánk egy hat éves gyereknek jogosítványt, még ha csak biciklire is?  Ne féltse szülőként senki a gyerekét, hanem tanítsa meg ne csak kerékpározni, de közlekedni is. Ne kezdjünk már el megint valamifajta korlátot beletenni a rendszerbe, hanem tegyük oda azt a lehetőséget, azt az iskolai programot, közösségi kezdeményezések felkarolását, amivel megtanulja a közlekedés kultúráját, és nem megköveteli az óvodástól azt. Azt gondolom, hogy a lehető legrosszabb elképzelések közé tartozik kerékpáros szempontból. Van egy darab papírja valakinek húsz éve, mint egy B kategóriás jogosítvány. Nehogy már azt mondja nekem bárki is, hogy az elmúlt húsz évben ő soha egyetlen egy szabályt nem szegett meg. A szabályok jelentős részét nem is ismeri, mert rutinból vezet. Papír nélkül is ugyanúgy be lehet tartani a szabályokat. Ráadásul megutáltatjuk az egészet már az elején. Nem jó megoldás az, hogyha olyan szabályokat kezdünk el alkotni, ami például erről szól, hogy neked akkor most vizsgáznod kell. Mellette adódik egy másik kérdés: hol legyen a korhatár, hol húzzuk meg a vonalat? Négy, hat, tízévesen? A valóságban jól működne és tökéletes lenne az a rendszer, ami arról szól, hogy jogosítványt szerzek és utána beülök a gépkocsiba, akkor soha egyetlen egy baleset sem történne, mert mindenki betartaná a szabályokat és akkor nem lennének balesetek. A kultúra színvonala az, ami a jól működést visszatükrözi, és ami ennek a garanciája.