A Falco szurkolótábora a legfantasztikusabb

SzR-falcokc.com - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. június 17., szombat •
A sárga-feketék mestere szerint a szombathelyi szurkoló volt a Falco hatodik játékosa.
A Falco szurkolótábora a legfantasztikusabb

A Falco-Alba bajnoki döntő 4. meccséről ITT tudósítottunk, és fotóinkon láthatták, hogy milyen fantasztikus hangulatot produkált a szombathelyi közönség, amely percekig zúgta, hogy ,,mindenki szombathelyi!" 

Nyertünk és ez pénteken is a szurkolónak, vagyis a csapatunk hatodik játékosának volt köszönhető. Nagyon boldog vagyok, hogy az utolsó hazai meccsünkön sikerült a győzelem, de most is sajnálom, hogy egyszer kikaptunk a szezonban. Nehéz meccs volt, de jó ritmust kaptunk el, jól védekeztünk és jól is támadtunk, minden negyedet megnyertünk.

Vasárnap Székesfehérváron akarjuk megnyerni a bajnokságot. A nyomás a hazaiakon lesz, mi szeretnénk kihozni magunkból a maximumot, amit eddig csináltuk az egyszerűen szuper extra - fogalmazott Srecko Sekulovic.

Branislav Dzunic, az Alba Fehérvár vezetőedzője: a Falco megérdemelten nyerte meg a meccset. Az első negyedben hátrányba kerültünk, utána igaz, hogy feljöttünk, zárkóztunk, de csak futottunk az eredmény után.

A második félidő elején pár akciót kivédekeztünk, sikerült közelebb jönnünk, de ezek után nem sem egyénileg, sem pedig csapatként nem tudtuk azt hozni, ami szükséges lett volna a bajnoki címhez. 

A mindent eldöntő ötödik mérkőzést vasárnap este 21 órakor rendezik Székesfehérvárott, az Alba Regia Sportcsarnokban. 

közösség

további frisss

lap tetejére