A boldogság csak elhatározás kérdése - Interjú Horváth Nikivel, az Öröm ABC szerzőjével

KA - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 24., hétfő •
Egy lenyűgözően pozitív ember Niki, aki mindig képes meglátni a dolgok jó oldalát.
A boldogság csak elhatározás kérdése - Interjú Horváth Nikivel, az Öröm ABC szerzőjével

Egy hideg áprilisi napon találkoztunk Horváth Nikivel, amikor meglepő módon még a hó is kavargott az őrülten süvítő szélben. Ennek ellenére egy nagyon vidám hangulatú beszélgetést folytattunk le, amelyből rengeteget tanulhattunk a boldogságról és arról, hogy ezért magunknak kell tennünk.

Nagyon sok mindent csinálsz a mindennapjaidban: blogolsz, sportolsz, egy helyi lapnak is írsz. Hogy van ennyi mindenre energiád?

Nem tartom ezt rendkívülinek, hiszen hasonlóan azokhoz, akik hasznosan szeretnék tölteni az idejüket, én is erre törekszem. Számomra az aktivitás az a példa, ami követendő, ezt láttam már gyerekkoromtól fogva, talán ezért is ez a természetes nekem.

Tavaly megjelent az Öröm ABC című köteted. Mesélnél egy kicsit róla?

Ez egy igazi ajándék számomra. Gyűjtemény kötet, ami azt jelenti, hogy a Vas Népében megjelent cikkekből és a VakVagány blogon publikált írásokból néhány, illetve pár, csak ebbe a könyvbe írt anyag alkotja. A célom mind a cím, mind a tartalmi felépítés kitalálásával az volt, hogy egy aprócska zsebkönyvet nyújtsak nehezebb időkre. Például egy borongós, havas áprilisi napon a C betűnél felcsapva, hátha megsimogatja a lelkeket a Cédrus szó alatti visszaemlékezés.

Honnan jön az írásaidhoz az ihlet?

A kérdésed jó, s bár már sokan megkérdezték ezt tőlem, még mindig nem tudok egyértelmű választ adni. Az írás nekem olyan, mint másnak a dalolás, vagy mint a költőknek a verselés. Csak úgy jön, megállíthatatlanul. Ha elkap az ihlet, ha megcsókol a múzsa, akkor gép elé ülök, és ontom magamból mindazt, amit a lelkem diktál.

Van valami tudatos célod, üzeneted az írásaiddal, amit az embereknek közvetíteni szeretnél?

A blog valóban annak indult, amire hivatott: naplóként tanúskodni az érzéseimről és a velem történő eseményekről. Ebben természetesen a napsütötte és az árnyékos oldal egyaránt teret kap. A csoda pedig megtörtént, hiszen észrevettem, hogy mind többen követnek, olvasnak, s írnak azzal az üzenettel, hogy erőt, hitet adok nekik. Számomra ez hatalmas kincs, s egyben a lehető legnagyobb ajándék. Van az a jól ismert mondás, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Én ezzel ellenkeznék. Sok „egy fecske” bármit képes megváltoztatni. Az, azonban tény, hogy a változáshoz, s főleg a változtatáshoz egy napnyi pozitív gondolkodás nem elég. Hetek, hónapok tudatos munkája szükséges ahhoz, hogy az elménket a megfelelő irányba állítsuk. De fontos információ, hogy ez nem lehetetlen, sőt! Bárki képes rá. Amit sokan bennem különlegesnek látnak, az mindenkiben ott van!

Neked mi a titkod, hogy ennyire pozitív tudsz maradni?

Talán az, hogy nem keresem a boldogságot, hanem megélem azt. A boldogság sokak szerint valami misztikus, megfoghatatlan, gigantikus és egyben elérhetetlen délibáb. Egy életen keresztül hajszolják, eredménytelenül. Nálam más a helyzet. Az apró mozaikok, az élet puzzle darabjai jelentik számomra a boldogságot: a reggeli napsütés, Lili boldog rohangálása a gyepen, vagy épp Édesanyám ölelése, amikor hazaér a munkából. Mások lehet, hogy legyintenek ezekre, de a titok ebben áll. Nem éleslátásra, hanem léleklátásra van szükség.

Mennyire okoz nehézséget például a városban való közlekedésben, az életben az, hogy látássérült vagy?

Vannak kihívások természetesen, de Lili négy tappancsos hozzájárulásával minden akadályt le tudunk győzni. A vakság az egyik következménye annak a ritka kórnak, amivel együtt élek, s úgy érzem - hála Lilimnek - visszanyertem a látásomat.

Mióta van ő veled?

Lili szeptemberben tölti be a 11. életévét. Kilenc hetes korában gombócként érkezett hozzánk. Édesanyámmal ketten neveltük fel, s végül 2008. április 25-én sikeres vakvezetői vizsgát tettünk a csepeli Vakvezető-Kutya Kiképző Iskolában.

Lehet mondani, hogy tényleg az ember legjobb barátja a kutya?

Még annál is több. Nehéz emberi fogalmakkal megragadni e kötelék lényegét. Lili túlzás nélkül az egész életét a kezembe helyezte. Hóban, fagyban, kánikulában vezet és vigyáz rám. Ez a fajta önzetlen hűség példa nélküli, és igazán csak a kutyákra jellemző.

Milyen igényei vannak Lilinek, ami mondjuk egy átlagos kutyának nincsen?

Én azt mondom, hogy még nagyobb hangsúlyt kell arra fektetni, hogy legyen normális, minőségi szabadideje, amit úgy tölt el, ahogy ő akar. Lili imád sétálni, közben az orrát fel sem emeli, mindig lent van a földön, mintha be akarná pótolni a hámban töltött órák szaglászásmentes idejét. Amikor munka van, akkor stopot kell intenie a kutyai ösztönöknek. Nincs szaglászás vagy játszás a kutyatársakkal. Csak a gazdi van a fókuszban. Épp ezért, amikor felkerekedünk, akkor se hám, se póráz nem gátolja a szórakozásban. Hetente több alkalommal is nyakunkba vesszük a város zöldövezeteit, vagy épp a közeli hegyek színpompás tájait.

A kutyusodnak mennyire rossz az, ha például a gyerekek az utcán elkezdik simogatni?

Amikor a vakvezető kutyán hám van, akkor nem lehet simogatni. Az ok egyszerű, ha megzavarják a koncentrációban, a gazdi feje könnyedén koppanhat egy nagyot, mondjuk a szembejövő villanyoszlopon. Ahol lehet elmondom ezt az információt, mert még rengetegen nem tudják, épp ezért sokan zokon is veszik, ha nem engedem a simogatást. Amikor fekszik a lábamnál és rajta van a hám, akkor természetesen minden további nélkül meg lehet cirógatni. Igyekszem ezt a tudást már fiatal korban átadni, ezért is járunk nagy szeretettel iskolákban, óvodákban Lilivel.

A gyerekek ezt hogy fogadják?

Imádják! Egy bizonyos korig az első felmerülő kérdés, hogy mikor lehet megsimogatni Lilit, és amikor kijelentem, hogy a beszélgetés után, akkor rögtön kérdik, hogy „az mikor lesz?”. A nagyobbak, azonban már a kérdezésben is nagyon ott vannak.

Mit tapasztalsz, ez hatékony módszer?

Teljes mértékig. Lilin keresztül szinte azonnal egy nyelvet kezdünk el beszélni a gyerekekkel. Van, ami csak később esik le nekik, de a lényeget úgy hiszem azonnal megértik. Erről tanúskodnak azok a rajzok is, melyek hetekkel a beszélgetések után keletkeznek, s melyeknek egytől-egyig mi vagyunk a témái, Lilivel.

Amikor az emberek megtudják, hogy te látássérült vagy, mennyire kezelnek másként? Van olyan, hogy törékeny babaként kezdenek pátyolgatni?

Számos reakció létezik. Az biztos, hogy a sajnálat teljesen normális érzés. Egy darabig. Mondjuk öt percig. Öt perc bőven elegendő arra, hogy át tudjuk írni ezt az alapvetően negatív sémát. Öt perc alatt megláthatjuk a másikban a lelket, ami egy pillanatig nem szorul sajnálatra. A baj ott kezdődik, és úgy gondolom ez a forrása az eltorzult reakcióknak is, ha ezt a sajnálatot nem formáljuk át, hanem hagyjuk megtelepedni.

A szeretteid hogyan kezelik a helyzeted?

Vallják a hitvallásomat, hogy a vakság csak egy állapot. S olykor meg is feledkeznek erről: integetnek, vagy épp nekivezetnek egy ajtófélfának, aminek kitörő kacagás a vége.

A legnagyobb támogatóm az Édesanyám, de nagyon sokat köszönhetek a családomnak és a barátaimnak, akiket csak szimplán angyaloknak szoktam hívni. Nélkülük nem lennék ott, ahol most vagyok.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére