A Fidesz és a KDNP megérdemli a választók bizalmát

fidesz.hu • 2014. szeptember 09., kedd •
Kövér László szerint a fideszes városvezetők sokkal találékonyabbak, ambiciózusabbak, sikeresebbek és tehetségesebbek, mint a másik oldalon lévők. Minden önkormányzati választáson az országos politikai erők is megméretnek, befolyásolják a helyi eredményeket, hiszen visszatükröződnek azok a választói vélemények, amelyeket az emberek egyik vagy másik pártról kialakítottak - mondta az Országgyűlés elnöke Mezőtúron, a Fidesz-KDNP lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón.
A Fidesz és a KDNP megérdemli a választók bizalmát

Kövér László hozzátette, hogy ennek egyik legjobb példája a 2006-os őszi választás volt, amikor az őszödi beszéd kiszivárgásának hatására a Fidesz-KDNP jelöltjei elsöprő győzelmet arattak, és ezt 2010-ben újabb sikerekkel még fokozták is.
Alapvetően azonban arról szól egy helyi választás - folytatta a politikus -, hogy az adott település vezetésére megfelelő, rátermett, okos, gondos és becsületes embereket találjanak, és ha ezekre rátalál a közösség, akkor általában ragaszkodni is szokott hozzájuk.

Kövér László hangsúlyozta, hogy Mezőtúr vezetése döntően a Fidesz és a KDNP erőire épül, ebből fakadóan nem voltak viták, konfliktusok a helyi önkormányzat és az országos kormányzat között, az együttműködés az azonos értékrend alapján a lehető legtermészetesebb módon zajlott.

"Nem gondolnánk, hogy az önkormányzatok és a központi kormányzat egymásnak ellenségei, riválisai lennének, mint ahogy a másik oldalon szeretnék beállítani - vélekedett a házelnök. - Mi szeretnénk gazdája lenni saját hazánknak, mind a 93 ezer négyzetkilométernek."

Kövér László szerint a fideszes városvezetők sokkal találékonyabbak, ambiciózusabbak, sikeresebbek és tehetségesebbek, mint a másik oldalon lévők. Megjegyezte, hogy kivételek vannak, így tudna mondani a másik oldalról is sikeres városvezetőket, de nem akar nekik reklámot csinálni.

A politikus azt mondta: a Fidesz és a KDNP helyben is megérdemli a választók bizalmát.

A megerősítés azért kell, hogy a kormányzat folytatni tudja többek között a rezsicsökkentést, a munkahelyteremtést, a devizahitelesek "már-már katasztrófába hajló" problémájának végleges megoldását, valamint a települések fejlesztését.

A házelnök úgy véli, az elmúlt négy év önkormányzati teljesítménye vetekszik azzal a munkával, ami 1990-től négy éven át történt, amikor az önkormányzati rendszert, a rendszerváltás legsikeresebb alkotását hozták létre.

A Fidesz-KDNP 2010 és 2014 között az előző nyolc év után megállította az önkormányzati rendszer csőd felé közeledését, és több mint 1200 milliárd forintnyi adósságállománytól megszabadítva településeket, új lendületet adott fejlődésüknek - jelentette ki Kövér László.

közösség

további frisss

lap tetejére