8,5 millió forintból újult meg a horvátlövői katolikus templom

frisss.hu Fotó: Tóth Arnold • 2016. december 12., hétfő •
Vasárnap ünnepi szentmisén áldották meg a beruházást.
8,5 millió forintból újult meg a horvátlövői katolikus templom

A falu ékköve – így jellemezte Bugnits Vilmos, Horvátlövő polgármestere a most felújított római katolikus templomot, mely rekord gyorsasággal, mindössze két hónap alatt készült el. – Sokan sokat tettek azért, hogy még a rossz idő beállta előtt befejeződjenek a munkálatok, nagy öröm számunkra, hogy Advent harmadik vasárnapján megáldhatjuk a templomunkat – fogalmazott a település első embere, majd elárulta, a beruházás nem valósulhatott volna meg Hende Csaba országgyűlési képviselő segítsége nélkül.

 Az ő lobbimunkájának köszönhetően 7 millió forintot kaptunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat pedig további 1,5 millió forint önrészt biztosított – tudatta a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy a kapott források felhasználásával felújították a templom sisakját, valamint megújult a külső homlokzat is. Bugnits Vilmos beszédében köszönetet mondott a Fidesz-KDNP kormánynak azért a hozzáállásért, melyet Horvátlövő iránt tanúsítottak. Az ünnepi szentmisét Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye kormányzója celebrálta.

A horvátlövőiek örömében osztoztak a környező települések polgármesterei is, akik szép számmal képviseltették magukat vasárnap, akárcsak Josef Kroiss németlövői plébános, de az ünnepi eseményeken részt vett dr. Hende Csaba is. Az országgyűlési képviselő elmondta, Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a nemzetiségi falvakra. – Emlékezhetnek, hogy két évvel ezelőtt közös munkánk eredményeképp elfogadta a Parlament azon kezdeményezésemet, hogy törvényben rögzítsék a hűség falvai iránti tiszteletet és megbecsülést – idézte fel a képviselő, hozzátéve, hogy a mostani támogatás is azt bizonyítja, hogy nem feledkeznek el a legkisebb településekről
 sem. – Jómagam is fontosnak tartom, hogy a választókerületembe tartozó falvakkal szorosan együttműködjünk, ezért is örülök a jó híreknek, melyeket Horvátlövőről hallok – fogalmazott Hende Csaba. 

A rendezvényen beszédet mondott Kovács László, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke is, majd a program közös ebéddel folytatódott.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére