172 millió forintnyi fejlesztési támogatás jutott a jól gazdálkodó falvaknak

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. december 17., szombat •
Náraiban gratulált dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő annak a hét falu polgármesterének, akik jelentős kormányzati támogatásban részesültek 2016-ban is.
172 millió forintnyi fejlesztési támogatás jutott a jól gazdálkodó falvaknak

Mint ismeretes, Magyarország Kormánya még 2013-ban döntött úgy, hogy átvállalja a települések adósságát. Dr. Hende Csaba felidézte, Szombathelyen például az akkori polgármester, dr. Ipkovich György több mint 20 milliárd forintot, azaz napi 7 millió forintnak megfelelő összeget halmozott fel nyolc év alatt. – Voltak azonban olyan települések, akik jól gazdálkodtak, nem volt adósságuk – mondta Hende Csaba, hangsúlyozva, hogy őket sem hagyta cserben a Kormány, jelentős jutalomban részesültek.

A választókerületemben hét település érintett: Balogunyom, Bucsu, Horvátövő, Nárai, Narda, Torony és Vaskeresztes. A fegyelmezett költségvetésnek köszönhetően nem adósodtak el ezen falvak, 2013 és 2016 között pedig jelentős támogatásban részesültek, két ütemben, összesen 172 millió forint értékben – hangzott el. A képviselő egy-egy bizonyság levelet adott át a polgármestereknek, valamint egy rendhagyó ajándékkal is készült.

– Hoztam Önöknek egy-egy malacperselyt. A malac a jószerencse jelképe, a persely pedig a takarékosságé, kívánom, hogy a következő időszakban is bölcsen és megbízhatóan tudják a településeiket irányítani – szólt a jókívánság. A kapott forrásokat a helyi önkormányzatok fejlesztésekre használhatják fel, a támogatási összegek jelentős részét útfelújításra fordították.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére