15 ezer forintot perkál, aki nem tartja be a jogszabályt

frisss.hu • 2016. január 08., péntek •
Tilos kutyát tartósan kikötve tartani január 1-jétől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani (sajnos).
15 ezer forintot perkál, aki nem tartja be a jogszabályt

Aki vét a rendelet ellen, állatvédelmi bírságot fizethet, de nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatály alá - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A tájékoztatás szerint probléma esetén nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesíteni. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája.

Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 forint (ami növelhető). A jogszabálytól azt remélik, hogy egy kutya sem lesz tartósan láncra kötve. Az új rendelkezésről korábban már beszámoltunk, itt olvashatja.

Ha valaki kutyát szeretne, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait, és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni háziállata személyes szükségleteit, megfelelő körülményeit.

közösség

további frisss

lap tetejére