Centenárium: ünnepel a szombathelyi repülőtér

SzR-HCs • 2015. április 11., szombat •
A repülés vágya az emberiséggel egy idős, a szombathelyi repülőtér pedig immár száz esztendős – a többi között ez hangzott el a ,,100 éves a Szombathelyi Repülőtér” címet viselő emléknapon, melyet az AGORA-Savaria Filmszínházban tartottak. A Nagy Háborús Emlékév programsorozat szombati eseményén fotókiállítás nyílt, majd rövid előadások mutatták be az aviatika helyi történetét, ezt követően pedig a Szabadság különjárat című filmet nézhették meg az érdeklődők. A centenáriumot megtisztelte jelenlétével Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Puskás Tivadar polgármester, és Illés Károly alpolgármester is. A fővédnök, Hende Csaba levélben üdvözölte a résztvevő repülőbarátokat.
Centenárium: ünnepel a szombathelyi repülőtér

A fővédnök, mint azt levelében kiemelte, fel kell idézni, mit jelentett a repülés 100 évvel ezelőtt, és az eltelt évtizedekben. Ennek a hivatásnak, ennek a szenvedélynek a szentélye a szombathelyi repülőtér. A világháború hozta létre az 1915-ös repülőteret. A magyarok nagyon sokat tettek hozzá az aviatika ügyéhez, pilótanemzedékek hosszú sora tette meg itt első lépéseit, és szárnyalásait. A honvédelmi miniszter így folytatta: ma magától értetődő természetességgel vesszük tudomásul, hogy ha utaznunk kell, akkor repülőre ülünk. A levél végén megköszönte a harcosoknak, a légifuvarosoknak, a kiszolgáló személyzetnek, a lelkes amatőröknek és a kiállítóknak is, majd sok örömet kívánt a következő egy évszázadra is.

A fotókiállítást megnyitó Puskás Tivadar elején arra emlékeztetett, hogy már 2 évvel a repülőtér létrejötte előtt, 1913-ban Dobos István leszállt Albatrosz típusú gépével Szombathelyen. Szükségszerű volt tehát, hogy kiteljesedjék a szervezett polgári és katonai repülés. A polgármester felelevenítette saját élményeit, a mentőrepülésben eltöltött éveit, a légimentés csodálatos világát. A szombathelyi származású Wittinger Kálmánról, az Országos Mentőszolgákat főpilótájáról is megemlékezett, amikor elmondta, hogy ő volt az utolsó magyar pilóta, aki a körülzárt Budapestről ki tudott repülőgéppel jutni. Ha egy városnak ilyen múltbéli értékei vannak, akkor annak a városnak jövője is lesz - zárta gondolatait a város első embere. 

Erős Zoltántól, a Repülőklub titkárától a frisss.hu megtudta, hogy a centenáriumi eseménysorozat következő állomása a hagyományos repülőtéri majális lesz. A fotókiállítás után Révész Tamás és Kalocsai Péter tartott szakmai előadásokat az elmúlt száz év történéseiről, miközben a HM Zrínyi Kiadó repüléssel foglalkozó könyveket mutatott be, és itt dedikálta Révész Tamás a ,,Repülőtér az Alpokalján” című kötetét is. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére