Millió kép sem tudná visszaadni milyen egy szombathelyi röplabda rangadó

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 27., csütörtök •
Mi azonban mégis megpróbáljuk a lehetetlent...
Millió kép sem tudná visszaadni milyen egy szombathelyi röplabda rangadó

A nyáron mindkét együttes keretében történt változás, majd az első fordulóban győztes mérkőzéssel hangolt a SzoESE és a Haladás is a városi rangadóra. A csarnok zsúfolásig megtelt, még az ajtóban is egymás taposták a nézők, senki nem akart lemaradni erről a sportcsemegéről.

Már az első szettben látszott a csapatok elszántsága, a közönség pedig kitartóan szurkolt szívének kedves együttesének. Látszott, hogy mindkét gárda győzni szeretett volna a rangadón, ezért néhány hiba becsúszott a játékba, amit a másik fél kíméletlenül ki is használt. Persze nem a bakikról, hanem a látványos megoldásokról, szép nyitás-fogadásokról marad emlékezetes a találkozó. A hazai oldal többször is élt a "pöcizés" adta lehetőségekkel, ezzel megtréfálva a Haladás játékosait. A vendégek pedig Bokor Laura és Merklin Ferencné ütéseire alapozott - meglehetősen eredményes vállalkozásnak bizonyult ez a zöld-fehérek részéről. 

Egy kiélezett és látványos mérkőzésen győzedelmeskedett a Haladás, azonban a SzoESE a vereség ellenére is bizakodhat, mert ilyen kimagasló játékkal bárkit képesek lesznek meglepni.

Meg kell jegyezni, hogy az ilyen sportcsemegéket látva büszkeséggel húzhatja ki magát minden szombathelyi lakos. Tehetségekből nincs hiány a vasi megyeszékhelyen. Ezt pedig a helyszínen tomboló szurkolók is így gondolhatták, akik közl 100 percen keresztül folyamatosan bíztatták kedvenceiket.

Bodzer Attila, a SzoESE vezetőedzője: Sajnos a találkozó elején görcsösen játszottunk, túlzottan tiszteltük a Haladást, ami részben érthető. Több játékosuk is megjárta az élvonalat. Nálunk a fiatalítás miatt zömmel 17-18 évesekre kellett építenünk a csapatot. Épp ezért nehezen teszik még túl magukat azon, ha 5-6 rossz nyitással kezdünk egy szettet. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy kikapartuk ellenfelünknek a gesztenyét. Sajálom, hogy így alakult, de remélem a visszavágón már miénk lesz a győzelem.

Dr. Mucsi Péter, a Haladás vezetőedzője: Igazi küzdelmes rangadót láthatott a szép számú közönség, remek reklámja lehetett volna a röplabdasportnak. Várható volt egyébként, hogy nehezebben pörgünk fel a találkozóra, ráadásul mindkét csapatot érzékenyen érintette, hogy több játékos részt vett a középiskolásoknak kiírt Csató Béla tornán. A mérkőzésen sajnálatos módon rossz döntéseket hoztunk és taktikailag sem voltunk mindig toppon. Örülök a győzelemnek, de meg kell említeni, hogy ellenfelünk extrán játszott. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy ezúton is gratuláljak nekik.

Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Haladás VSE-Sportiskola
1-3

(19:25, 25:22, 21:25, 23:25)


SzoESE: Horváth M., Bodnár E., Halmosi N., Gulkai Zs., Molnár B., Nagy J., Csóka L., Varga N., Németh E., Simon F., Endrédy H. - libero: Nagy T.
Vezetőedző: Bodzer Attila
Haladás: Vécsey V., Varga R., Marton G., Fazekas Sz., Mikos P., Merklinné, Sövegjártó E., Horváth K., Horváth D., Bokor L., Mohl-Benesóczky A., Majczán L. - libero: Zoltán A., Farkas B.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Jók: Simon F., Horváth M., Varga N. illetve Bokor L., Merklinné, Mikos

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére