Víz a vetésen – lesz-e még kenyér nálunk?

frisss • 2013. április 04., csütörtök •
Minden idők legnagyobb csapadékmennyiségét mérhettük Vas megyében az év első két hónapjában - a lassú olvadás mellett még az esőt is be tudta szívni a talaj. Egy ideig. Aztán jött a 35 mm-nyi eső márciusban, ez már elfolyt a felszínen, nem tudott beszivárogni a talajba. Ezt látjuk most a szántókon „tóként.”
Víz a vetésen – lesz-e még kenyér nálunk?

Fotó: agroline.hu

Március idusa óta az érdemi munka a földeken gyakorlatilag megszűnt. Az elmúlt hónapban 75,5 mm-nyi csapadék hullott, ami a sokéves átlagnak is a kétszerese. (Tavaly ugyanekkor csak pár milliméternyi vizet kaptunk az égből.) Az átlagon felüli mennyiségű csapadék miatt a gondot most a felázott, gyenge talaj okozza: a látható felszíni vizek alatt ugyanis olyan laza a föld, hogy a műtrágyaszóró gépek sem tudnak dolgozni.

Az árvíz most a kisebbik gond: a folyóvizek „csak” a réteket, legelőket öntötték el. Így március 20-ig kárenyhítési kérelem 15 gazdától érkezett be a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához, vízkárt csupán 350 Ha búzánál és 410 Ha repcénél jeleztek. A mostani ár- és belvíznél ez megsokszorozódik: várhatóan 1600 Ha-nyi területen nem lesz termés. A tavaszi vetések épphogy elkezdődtek, a 65 000 Ha-ból 1100-on vetettek eddig Vas megyében – jelezte Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője.

Félő, hogy mi lesz az árpával: túl rövid neki a tenyészidőszak, nem célszerű ezt vetni. A kenyérgabona (étkezési búza) vegetációja szerencsére nem indult még be, és ha 3-4 napon belül lemegy a víz az őszi búzáról, akkor nagy gond nincs: lesz kenyér!

A szokásos időjárási viszonyoknál – ami az átlaghőmérsékletet illeti - hátrébb tartunk, nagyjából egy hónappal. A március most inkább téli, mint tavaszi hónap volt.

Az Alfölddel összehasonlítva állítólag a vasi gazdáknak nincs okuk panaszra: a szakemberek szerint még mindig nálunk ad okot optimizmusra a föld - minden szempontból. A túl sok víz láttán egyébként most érdemes az elmúlt két esztendő aszályára gondolni...

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére