Világvége 2012 - Apokalipszis Szombathelyen

bz • 2012. december 11., kedd •
Sokaknak világégés lesz, ha a világvégés várakozások nem jönnek be. Túl sok jóra nem számíthatunk, ez az alábbiakból is kiderül. Még nem fél? Csak várjon!
Világvége 2012 - Apokalipszis Szombathelyen

A FrisssFM és a Frisss.hu szerkesztősége egyöntetűen kiáll a világvége mellett. Olyannyira, hogy már elköltöttük az összes fizetésünket, sőt előre elkértük a december 21-ig esedékes járandóságot, majd kollektíve szabadságra vonulunk. Valójában ezt a cikket meg sem írtuk, csak a maják hagyták ránk még 5200 évvel ezelőtt; akárcsak Doki a Marty-nak írt levelét a Vissza a Jövőbe című filmben.

Egyébként sem érünk rá írogatni, hiszen beszálltunk a 86-os út építésébe. Szeretnénk ugyanis, ha a Null síkba már Győr és Szombathely között végig négysávos úton hajthatnánk be. Újságíróink, nevük elhallgatását kérő informátorai szerint előfordulhat, hogy újra kitör a celldömölki vulkán. Szombathelyen pedig Csótóban évtizedek óta növekedő fehér cápa elevenen falja majd fel a gyanútlan kocogókat.

Persze hogy félünk. Nem is kicsit. Joggal tartunk attól a naptól, hiszen ismerjük el: egy kisbolygó becsapódása nem csak kutyaugatás lesz. Pláne, hogy a bajt még az óceán vízszintjének ugrásszerű emelkedése, majd az egész földgolyó hirtelen jégbeborulása is tetézi. És akkor még a végső nagy robbanástól, a totális, egész univerzumot érintő megsemmisítő kataklizmáról nem is beszéltünk.

Szerencsére egy halvány remény azért van arra, hogy mindez csupán átverés. Lehet, hogy a fenti soroknak a fele sem igaz? Egy jó tanácsot adhatunk: keresse fel a frisss.hu-t és hallgassa a FrisssFM adását december 21-én, mert mi elsőként számolunk majd be arról, hogy volt-e világvége. Addig is viszlát és kösz a halakat!

Figyelmeztetés
Cikkünk szerzője az irónia eszközével igyekszik kifejezni mennyire nevetségesnek találja a világvége-hisztériát. Kérjük egyetlen szavát se vegye komolyan, nyitóképünk is csupán illusztráció! Szerkesztőségünk természetesen biztos abban, hogy nem várható világvége. Aztán ha mégis lesz, legalább alaposan meglepődünk.

 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére