Vállalkozni? Fiatalon is lehet

Frisss • 2013. március 02., szombat •
A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatásáról is szó esett a Széchenyi Programiroda és a Civil Információs Centrum közös fórumán.

Közel öt milliárd forint áll rendelkezésre a mikro vállalkozások indítását tervező fiatalok segítésére - hangzott el egy pénteki fórumon. A TÁMOP pályázat célja a vállalkozói aktivitás ösztönzése, új vállalkozások létrejöttének támogatása, induló vállalkozások támogatásának erősítése a fiatal pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatásával.

Az 1500 támogatott pályázat valamelyikére az jogosult, aki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége által szervezett képzést teljesítette, s 18 és 35 év közötti természetes személy, továbbá a pályázónak rendelkeznie kell jóváhagyott üzleti tervvel. A támogatás összege 3 millió forinttól 6 millió forintig terjedhet.

„ Közösségben az erő”

Ugyancsak itt ismertette a Vas Megyei Civil Információs Centrum és a Vas Megyei Önkéntes Centrum legújabb projektjét. Minimum három tagú közösség, vagy baráti társaság, csoportosulás, szomszédi társulás, civil szervezet projekt ötleteit várják, amelyek valamilyen helyi kezdeményezésen alapszanak.

A projekteknek több kritériumnak is meg kell felelniük, ilyen például a helyi közösség építő hatása, a technikai és pénzügyi megvalósíthatóság, az ötletesség, a program fenntarthatósága, valamint az önkéntesség jelentősége.

A pályázat Vas megyében járásonként kerül meghirdetésre, benyújtási határidő március 31. Az ötleteket a Vas Megyei Civil Információs Centrum szakértői értékelik.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére