Újabb szépkorút köszöntött a polgármester

EB • 2013. április 19., péntek •
Ezúttal a 90 éves Kovács Lászlót érhette a megtiszteltetés, hogy átvegye a polgármestertől a miniszterelnök szépkorúaknak szóló oklevelét.

Idős, de életvidám, jóvágású férfi nyit ajtót már az első csengetésre. Nem hittem, hogy egyszer megérem, hogy a polgármester köszönt fel a születésnapon - hálálkodik Laci bácsi. A hivatalos ceremónia után arról mesélt, hogy ez a harmadik történelmi korszak, amiben él. El sem hiszem, hogy mindez velem történt. Ha mégérem a századik születésnapomat, könyvet írok - tette hozzá mosolygósan.

Kovács László kétszer nősült, mindkét házasságából két gyermeke született, ma már két unokája és két dédunokája is van. Szalafőn járt iskolába, de hamar munkába állt: 3 évig cipészinaskétn, majd 10 évig kaszagyárban, 8 évig pedig a cipőgyárban dolgozott.1958 és 1970 között pedig az IKV igazgatója volt.

Jelenleg menyével él egy házban, de külön háztartást vezet. Korához képest jó egészségnek örvend, az pedig tíz perc alatt bebizonyította, szellemileg olyan friss, hogy sokan megirigyelnék.

közösség

további frisss

lap tetejére