Tökös-mákos, és afrikai harcsás is volt

JZS • 2012. augusztus 13., hétfő •
Szombaton 10. alkalommal rendezték meg a Vasvári Rétes Fesztivált. Jó időben, jó hangulatban, igazi klasszikusokat és új kreációkat is kóstolhattak az odalátogatók. Jagodits Zsuzsi, a Frisss FM műsorvezetője abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a zsűri tagjaként végigkóstolhatta az összes finomságot. Ha kíváncsi az ínycsiklandó édességekre, és arra, hogy készül a házi rétes, tekintse meg képgalériánkat is!

Idén a legtöbben a mákos rétest keresték

Rég elmúltak már azok az idők, amikor a rétes nyújtás női munkának számított, több portánál találtunk tésztát gyúró, és nyújtó fiatalembereket is. Bertalan Árpád, azaz Árpi bácsi Balatonfüredről érkezett, és a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Fesztiváldíjával térhetett haza.

Árpi bácsi épp meggyes rétest készített a szemünk láttára

A Vándor Tepsi díjat a 81 éves Takács Lászlóné vehette át, aki már 70 éve tökéletesíti tudását. A díjat évről-évre vissza kell hoznia átmeneti tulajdonosának, hogy új gazdára leljen. Az asszony büszkén mesélte, hogy 10 évesen már sóskát főzött, főtt-tört újkrumplival, amit az aratáson dolgozó szülei után vitt. Rétest pedig 12 évesen készített először. Igaz, picit elszomorodva azt is hozzátette, hogy változó időket élünk, manapság a lányok már nem foglalkoznak ilyesmivel.

Takács Lászlóné 70 éve nyújta a tésztát

Erre cáfolt rá az andrásfai csapat tagja, Nagy Angyalka, aki most megy 8. osztályba, és a jubileumi fesztivál Réteskirálynőjének választották. Mint megtudtuk, 2 éve készített rétest először, és azóta is rendszeresen segít édesanyjának – állítólag már sokkal ügyesebb is lett nála.

Nagy Angyalka már-már ügyesebben nyújtja tésztát, mint édesanyja

A zsűri több kategóriában is díjazta a résztvevőket. A csapatok által készített szalagok, a színpadon előadott produkciók, a porták – azaz a standok -, a kiszolgálás, és természetesen a rétesek is versenyeztek. A döntés igazán nehéz volt, mert fantasztikus hangulatot varázsoltak a résztvevők.

Mindenki talált kedvére valót - édes és sós rétesek is voltak széles választékban

Az újragondolt receptek közül, szerintünk a somlóis, és a viszkis-kapucsinós volt a legfinomabb, amit a Tiszta Tészta, és a Kápolnai Boszorkányok csapata készített. Utóbbiak egyébként a fesztivál Jubileumi Fődíját is hazavihették, mert évről-évre lankadatlan lelkesedéssel készültek a rendezvényre, ezzel is emelve annak fényét. A Sorkifaludi Nefelejcs Kórus rumos-görögdinnyés variációja is igazán jól sikerült, amit hangulatos énekszóval is édesítettek.

Igazi újdonság volt a görögdinnyével töltött rétes

A szombathelyi olimpikon, Ligeti Dani nagymamája a Pöttyös Szülők csapatában tűnt fel, és kuglóf formában, 5 darab kör alakúra sütött rétessel kívánt sok sikert unokájának.

A Pöttyös Szülők portáján délután 4 órakor már alig volt rétes - mind elfogyott

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére