Szezonnyitó az arborétumban

EB • 2012. április 25., szerda •
A lombhullató havasszépék halvány rózsaszín, lila, sárga és lazacszínű virágfelhői már megcsodálhatóak, május közepétől pedig az örökzöld rhododendronok virágzása is megkezdődik. Először hoz virágot a 2010-2011-es kertrekonstrukció során ültetett több mint 3000 bokor.
Szezonnyitó az arborétumban

Nyílnak a kertben a tavaszi virágok

Büszkén mutatta meg dr. Puskás Tivadar polgármester az arborétumba szóló családi bérletét, mint mondta, ha itt vannak az unokái, ki nem hagyná, hogy eljöjjön velük ide sétálni. Április közepétől május végéig látványban sem lesz semmi erre járni. Mintegy 3000 bokrot ültettek el az elmúlt évben, idén először virágba is borul az ökoturisztikai központtá fejlesztett Kámoni Arborétum.

Az év eddigi négy hónapja is azt bizonyítja, népszerűségnek örvendünk-mondta Szendi Zsuzsa, a látogatóközpont vezetője. A nyílt napot leszámítva, mely maga is négyszáz belépést hozott, 2500 látogatója volt a kertnek, és harminc óvodás- illetve iskolás csoport is választotta már a foglalkozások helyszínéül az arborétumot. Szendi Zsuzsa kiemelte, a házasulandók is kezdik újra felfedezni a helyszín varázsát, és szeretné, ha az üzletemberek számára egy különleges tárgyaló helyszínné válhatna.

Van jövője az ökoturisztikának

Borovics Attila, az ERTI főigazgatója úgy látja, az arborétum új funkciói is a vártnak megfelelően működnek. Néhány éven belül nyereséges lesz az ökoturisztikai vonal is- fűzte hozzá. Május elején egyébként 35 ország, több mint 45 erdészeti genetikával foglalkozó kutatója tanácskozik majd itt az erdők jövőjéről. Ehhez kapcsolódóan május 12-én avatják fel Bánó István szobrát is, ő az, aki több mint 30 évig igazgatta az arborétumot. Az emlékmű elkészültét a Kámoni Arborétumért Egyesület támogatta.

Családi-és gyermekprogramok a palettán

Az arborétum vezetői gazdag gyermek-és családi programokkal készülnek egész nyárra, rögtön a gyermeknapon sportos, megmozgatós délután várja majd a kicsiket, aztán június végére hat órás futóversenyt szerveznek, augusztusban pedig a Kerekerdő Alapítvány jóvoltából egy nyári tábor is otthonra talál a sok zöld növény között.

Ennél jobb kikapcsolódási lehetőséget nehezen tudunk elképzelni, ahogy haladunk bele a sűrűjébe, úgy árasztanak el bennünket az illatok és velük együtt érkezik a nyugalom is. Szendi Zsuzsa arra bíztat mindenkit, tegyen egy sétát a fáradt nap után, vagy hozza ki ide gyermekét, hiszen itt nem kell forgalomtól tartani, szabadon lehet futkározni.

Hogy még nagyobb kedvet csináljunk mindehhez, eláruljuk a Herényi Virágút kezdetétől Anyák Napjáig kedvezményesen válthatók bérletek a Kámoni Arborétumba! Múlt hét óta él a nyári nyitva tartás is, naponta 9- 19 óráig mindenki előtt nyitva állnak a kert kapui.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére