Szavaztak az NLG-sek

Frisss • 2012. december 07., péntek •
Diákelnök-választást tartott a Nagy Lajos Gimnázium. Kétéves munkája után átadta a terepet a fiatalabb generációnak a korábbi elnök, Gyimesi András és csapata. A hagyományos évenkénti választás célja, hogy a diákok megismerjék a jelöltek programjait és maguk dönthessék el, kit szeretnének a diákság élén látni. Valamint egy felelősségteljes választóréteget szeretnének kinevelni. Antal Júlia lett az új diákelnök az NLG-ben.

A választáson az egész iskola részt vett. Elsőként az igazgatónő, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna tartotta meg beszédét, melyben összefoglalta a két évet, értékelte a DÖK tevékenységét, köszönetet mondott a távozó diákelnöknek és a diákönkormányzat tagjainak. Kiemelte a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést, valamint megemlítette, hogy korábban még soha nem szerepelt ennyit az iskola a szombathelyi médiában, mint az elmúlt időszakban.


Ezek után Gyimesi András leköszönő beszéde következett. Röviden összegezte a két éves elnöksége alatt megvalósított ígéreteket, elért eredményeket. Részt vettek a Házirend módosításánál, Szervezeti és Működési Szabályzatot hoztak létre, bevonták a diákokat a DÖK-be, lelkes csapatot építettek ki. Mindemellett számos programot szerveztek a nagylajososok örömére. Új hagyományokat vezettek be: az Összetartás napjára, a Legszínesebb osztály, és a Legsokoldalúbb diák megválasztására minden évben sor kerül.

Nagy előrelépések történtek a Nemzetközi Cserediák Programban is, februárban egyeztetnek a továbbiakról személyesen leendő lendvai testvériskolánkkal. Egyedülálló iskolarádiót alapítottak, a remekül működő NLG FM-et, ami megszínesíti a diákok hétköznapjait. Megszervezték az első hivatalos NLG Retro Partit, azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsák, a tanulók káros szerek fogyasztása nélkül is képesek szórakozni. Mindkét diáknapunk felejthetetlen, élményekben gazdag volt, ezek szintén a DÖK munkáját dicsérik. 

Idén két jelölt indult, Antal Júlia és Horváth Ádám. Mindketten tízedik évfolyamos diákok. Legfőbb mottójukként a folytonosságot jelölték meg, tehát a korábbi munkát nem szeretnék megszakítani; céljuk a jelenlegi programok továbbvitele, fejlesztése. Továbbá új ötletek is felmerültek: fotópályázat, sportvetélkedő, hip-hop táncverseny, ötletbörze.

Az érvényes szavazatok 60%-ának megszerzésével a választást Antal Júlia nyerte, aki rövidesen megkezdi munkáját a Nagy Lajos Gimnázium új diákelnökeként. 

közösség

további frisss

lap tetejére