Örökbefogadás: Korrekció helyett prevenció – interjú Asbóth Máriával

MO • 2013. február 25., hétfő •
Az örökbefogadás folyamatát szigorú jogszabályok koordinálják. Nincs olyan pontja a folyamatnak, mely hanyagolható lehetne. Asbóth Mária, a Szombathelyi Gyámügyi Hivatal volt vezetője szerint ahhoz, hogy minden gyermek családi környezetben élhessen, a társadalmi közgondolkodáson kellene javítani: egészséges és tisztességes erkölcsi gondolkodásra lenne szükség, mert törvényekkel nem lehet szeretetet varázsolni.
Örökbefogadás: Korrekció helyett prevenció – interjú Asbóth Máriával

Január végén ismét nyilvánosságra kerültek olyan hírek, melyek a kormány családbarát politikáját képviselve, az örökbefogadás egyszerűbbé válásáról szóltak. A folyamat egyszerűsítésének lényege az lenne, hogy a szülő és gyermek között minél korábban kialakulhasson a szorosabb kötődés. A népesedéspolitikai albizottság vezetője a televízióban azt nyilatkozta, hogy a bürokrácia nagyban megnehezítette a folyamatokat. A jövőben ezt "jogszabályilag is egyszerűbbé és gyorsabbá teszik majd".

Az örökbefogadás folyamatáról és megoldási lehetőségekről, valamint az egyszerűsítéséről is kérdeztük Asbóth Máriát, aki a Szombathelyi Gyámhivatal vezetője volt az elmúlt három évtizedben.

Megváltozik és ezzel egyszerűbbé válik az örökbefogadás jogszabályilag. Igaz a hír?

Erre nem tudok mit mondani. Majd, ha elfogadja és aláírja az országgyűlés a dokumentumokat, akkor lép hatályba a módosítás. Évek óta beszélnek arról, hogy változások lesznek, hogy könnyebb lesz, de egyelőre a jelen hatályban lévő jogszabállyal kell dolgoznunk. Az, hogy milyen elképzelések vagy várakozások vannak... azok még egyelőre a hipotézisek kategóriájába tartoznak.

Mit is jelentene ez tulajdonképpen? Az örökbefogadás folyamata elhúzódhatott korábban 2-4 évig is. Mitől lesz ez most egyszerűbb?

Egy örökbefogadás elhúzódásának egészen biztosan komoly oka van. De, hogy miért vesz éveket igénybe egy örökbefogadási eljárás, azt nem tudom. Hol történhet ilyen? Sok mindent feldob a sajtó, és ezek érdekes dolgok, de a gyakorlatban, akik ezzel foglalkozunk, tudjuk mondani, hogy az örökbefogadásnak van egy rendje és rendszere. Ennek az a lényege, hogy egy kiskorú gyermeket odarendelünk egy családhoz. Egy esetleg általa ismeretlen családhoz. Amikor rokoni vagy házastársi örökbefogadás történik, ott a kapcsolat legalább már megvan. De, amikor egy teljesen ismeretlen gyereket rendelünk egy ismeretlen családhoz, akkor az óriási felelősség. Ezért írja elő a jogszabály az eljárás menetét szigorúan, és nem azért, hogy az időt húzza. Azért, hogy meg lehessen ismerni, hogy milyen igénye van az örökbefogadó szülőnek és kiderüljön, a gyerek hogyan passzolhat bele ebbe a képbe.

Ezért az örökbefogadó szülőket alkalmassá kell nyilvánítani. Meg kell nézni, hogy milyen személyiségjegyeik vannak. Milyenek a körülményeik. Lélektani-, egészségügyi orvosi vizsgálattal. Ha minden rendelkezésre áll, amit a jogszabály leír, akkor az alkalmassá nyilvánítást a gyámhivatal elvégzi.

Ezek szerint vannak a folyamatnak olyan pontjai, melyek nem kihagyhatóak a felgyorsítás érdekében?

Vannak amiket nem lehet túllépni, mert felelőtlenség lenne. Neked tetszik, odaadom, és kész. Nem így működik.  Meg kell nézni a gyereknek a szükségleteit, az életkorát. Nagyon sok minden adódik, ami fontos. Ez egy életre szóló kapcsolat. Nem akarom a házassággal összehasonlítani, de a házasság esetében két felnőtt ember mondja ki, hogy együtt akarnak élni. Az örökbefogadáskor egy kiskorú gyerekről van szó, aki vagy korlátozottan cselekvő képes, de inkább cselekvőképtelen, mert majdnem mindenki pici gyereket keres. Egy cselekvőképtelen gyereket helyezünk oda egy családba. Találkoznak és megismerik egymást. Ez egy tanulási folyamat, egymás megismerése. Ezt nem lehet elkapkodni. Ez a dolgok egyik oldala.

Tudni kell azt is, amikor a vérszerinti szülő, ismeretlen örökbefogadó szülő javára mond le felügyeleti jogáról, ebben az esetben a gyerek odakerül az örökbefogadó családba, de a szülő ezt a nyilatkozatot a gyerek 6 hetes koráig visszavonhatja. Ha visszavonja, mert a jogszabály lehetőséget ad erre,  akkor az örökbefogadó család, aki esetleg már 6 hétig törődött a gyermekkel, vissza kell, hogy adja a kicsit. Ebben az esetben az örökbefogadó úgy érezheti, hogy csalódott, a hatóságok nem jártak el körültekintően. Ezek nagyon komoly és meggondolandó dolgok. Így ennél jobban felgyorsítani a folyamatokat felelőtlenség lenne. Egy gyerek az több, mint egy csomag. Óriási a tétje, a gyerek életére kihathat minden. Fontos tehát, hogy alaposan, körültekintően vigyük végig az eljárást.

Milyen hosszú egy folyamat, ha nem újszülött gyermekről van szó?

Az eljárás maga nagyjából 2 hónapon belül megtörténik. Aztán ki kell helyezni gondozásba a gyereket. Ha valakit a házastárs nevel vagy valaki 1 éve neveli a gyereket a szülő hozzájárulásával vagy gyámként, akkor ezek kivételt képeznek a kötelező gondozásba helyezés alól. Egyébként az örökbefogadásnál a kérelemtől számított 15 napon belül ki kell helyezni a gyereket. Ez egy próbaidő, hogy megismerjék egymást. Legalább 30 napig tart ez a kihelyezés. Ezután a szakszolgálat ellenőrzi, hogy a gyerek jól érzi-e magát, hogyan illeszkedett be a családba. Ezt követően történik az örökbefogadás engedélyezése. Ez a kéthónapos időtartam.

Több a szülőre váró gyerek, mint a gyermekre váró szülő? Szombathelyen körülbelül hány gyereket érint az örökbefogadás kérdése?

Ez is olyan érdekesen felröppentett kérdés. Rengeteg gyerek van, mégsem történik semmi - halljuk. Igaz, hogy több gyerek van, de a feltételek is szigorúak. Ha csak a szakellátásban lévő, úgynevezett intézeti gyerekekről beszélünk, akkor azt kell vizsgálni, hogy a vérszerinti szülő milyen kapcsolatot tart a gyerekkel. Örökbefogadhatóvá nyilvánítani vagy esetleg a szülői felügyelet megszűntetése miatt pert indítani, ez két külön dolog. Örökbefogadhatóvá nyilvánítani abban az esetben lehet, hogyha a szülő egy éven keresztül nem tart rendszeres kapcsolatot a gyerekkel és az életviteli körülményein nem változtat: semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gyereket magához vissza tudja venni. Illetve akkor lehet még örökbefogadhatóvá nyilvánitani, ha fél éven át nem tart kapcsolatot egyáltalán, illetve lakcímének vagy tartózkodási helyének hátrahagyása nélkül eltűnik, és a felkutatására tett intézkedés nem vezet eredményre. Ezekben az esetekben lehet a szakellátásban lévő gyerekeket örökbe fogadhatóvá nyilvánítani. Tehát ez nem automatikusan megy.

Szombathelyen ez elenyésző, pont azért, mert a szülő eleget tesz annak a kötelező feltételnek, hogy kapcsolatot tart. Egyébként sem sok gyerekről beszélünk. Lehet, hogy országosan más a helyzet, de azt mondhatom, hogy itt kevés gyerekről van szó. Mivel, ha az említett önhiba nem áll fent, a gyereket sem lehet örökbe fogadhatóvá nyilvánítani.

Nem érzi szükségesnek, hogy az örökbefogadási törvényen módosítást kelljen végrehajtani?

Amit szükségesnek érzek, hogy a gyerek ne kerüljön intézetbe. A szülői körülmények alkalmasak legyenek arra, hogy a gyereket otthon lehessen tartani. A törvényekkel szeretetet varázsolni valakinek a szívébe, nagyon nehezen megy, hacsak nincs mögötte nagyon komoly szankció. Ez viszont egy társadalmi közgondolkodáson való javítást jelenthet. A morális rendnek egy olyan mértékű helyreállítása, amikor a szülő nem felelőtlenül hozza világra a gyerekét, hanem tudja azt, hogy a gyerek mivel jár. A gyerek felnevelése mivel jár. Itt elsősorban a fiataloknak a családi életre való felkészítését látnám nagyon fontosnak. Ebben nem elsődleges a szexuális felkészítés, ami történik szerte a világon.  A rengeteg óvszer ajánlat... én nem ebben látom a lényeget. Hanem a lelki felkészítésben, az egymás iránti felelősségben. Az egymás lelkébe való belesimulás egy olyan fajta felelősséget eredményez, ami egészen biztos, hogy boldog párkapcsolatban testesül meg. Ha nem az egyéjszakás párkapcsolatokból születnek a gyerekek, akkor meg is maradnak családban.

Ha nem az örökbefogadás folyamatának felgyorsítása, akkor mi lenne a megoldás, hogy minél több gyerek nőhessen fel biztonságos, szerető családban?

Mindenhol a korrekción van a hangsúly, hogy gyorsan tegyünk valamit.. Én biztosan tudom, hogy nagyon sokan vagyunk, akik a prevenciót támogatjuk. Ez valószínű, hogy drágább és csak később fog megtérülni, de valamikor el kell kezdeni. Felelősségteljes társadalmi közgondolkodásra lenne szükség, ahol egy egészséges erkölcsi értékrend adja a biztos alapot és a jogszabályok is ebből az egészséges, tisztességes erkölcsi értékrendből merítkeznek. Akkor nem kerül olyan magas létszámban gyermek intézetbe, nem kell örökbefogadáson gondolkozni, hanem lehetőség van arra, hogy a gyermekek saját családjukban nőjenek fel.

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére