Év végére 500 Ft lesz a benzin?

HÁ • 2012. július 18., szerda •
Ismét emelkedett az üzemanyagok ára, immáron a hónapban másodszor. Most bruttó 6 forinttal emelkedett a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára, a múlt héten pedig 7, illetve 8 forint volt a változás. A Frisss.hu utánajárt, hogy minek köszönhető a változás és mit tudunk tenni az üzemanyagtakarékosság jegyében? Szakértőnk ezúttal Vultur Csaba, a holtankoljak.hu szerkesztője.

Nem első alkalommal eredünk az üzemanyagár ingadozás nyomába, sőt megpróbáltuk kideríteni, hogy megéri-e még a dízel autó. Ez alkalommal kiderítjük, miért az elképesztő ingadozás és hogy minek köszönhető a magas benzin illetve dízel ár. Vultur Csaba, a holtankoljak.hu szerkesztője volt, aki a segítségünkre sietett az üzemanyagár káosz kiigazodásban.

 

(Fotó: piacesprofit.com)

Mi befolyásolja legjobban a benzin árának változását?

Alapvetően két fő szempont alapján változik az üzemanyag ára. Az egyik a forintárfolyam, a másik pedig természetesen az olaj illetve a késztermékek, azaz a benzin és a gázolaj tőzsdei ára, de ezen kívül más szempontok is vannak. Tekintettel arra, hogy a múlt héten a forint némiképp gyengült, a benzin és a gázolaj tőzsdei jegyzési ára pedig emelkedett, ezért történik most ezen a héten újabb áremelkedés. Ezen kívül beindult az utazási szezon, természetesen nem csak itthon, hanem egész Nyugat-Európában is, ilyenkor több üzemanyag fogy, és ha valamire igény van, azt természetesen drágábban is el lehet adni. De akár szélsőséges időjárási körülmények is befolyásolhatják az üzemanyag árát, például a Katrina hurrikán idején több olajfinomító megrongálódott, ami miatt kevesebb termék került a piacra, ezért nőtt az ára.

Reálisnak látod, hogy ennyire megemelkedett a jelenlegi üzemanyagár?

Márciusban kérdezték tőlem, hogy elérjük-e az 500Ft-os határt az év végére, én erre nem mertem határozott nemet mondani. A legdrágább töltőállomásokon szerdától 450 Ft-körüli benzinárakra számíthatunk, az átlagár pedig 420 Ft a benzin, és 425 Ft a gázolaj esetében, és egy tendenciózus emelkedést láthatunk az elmúlt hónapokban, tehát reális, hogy a drágulás folytatódik.



Indokolja valami azt, hogy már itt tartunk az üzemanyag árban?

Indokolja az a két szempont, amit az elején említettem. A forint sajnos nem egy túlságosan jó valuta. És az is lényeges, hogy mennyi benzin, illetve gázolaj van a piacon, illetve mennyit tartalékolnak a nagyobb államok, mennyi a stratégiai készletük, amit piacra tudnak dobni. A jelenlegi helyzetben kevesebb tartalékolásra került sor, mivel inkább az alacsonyabb ár idején szokták ezt alkalmazni.

Mit tudnak tenni az autósok annak érdekében, hogy kicsit csökkentsék az ilyen kiadásaikat, azon kívül, hogy ne használják az autóikat?

Nincsenek könnyű helyzetben az autósok, mondhatnám például , hogy ne használjuk a légkondicionálót, de amikor kint 40 fok van, akkor nyilván mindannyian bekapcsoljuk. Ami fontos lehet, hogy felesleges dolgokat ne vigyünk magunkkal, pakoljuk ki a csomagtartóból azt, ami nem kell, és feleslegesen ne tartsuk az autó tetején a tetőcsomagtartót, hiszen az növeli a légellenállást, és így a fogyasztást is. Illetve próbáljunk meg viszonylag egységes tempóban haladni a városban és városon kívül is, tehát a piros lámpától piros lámpáig való rohanás mindenképpen üzemanyagfaló dolog, ezért érdemesebb inkább egy egységes tempót választani. 

(Fotó: olx.ca)

Megéri még a dízel?

Volt már tavaly és a korábbi években is sokszor olyan helyzet, hogy alacsonyabb volt az ára 10-15 forinttal, és volt többször is, hogy ugyanennyivel volt magasabb. A személyautók tekintetében kiegyenlítetté kezd válni az arány, tehát majdnem annyi dízelautó van, mint benzines. Ezek a modernebb dízelautók már sokkal kevésbé benzinfalók. Azt gondolom, hogy tulajdonképpen mindegy a személyautók esetében, hogy benzines vagy gázolajas, inkább az a fontos, hogy azt az autót milyen sűrűn, és mire használják.

közösség

további frisss

lap tetejére