Irány a Balaton! Na de mivel?

EB • 2012. június 23., szombat •
A kocsiban van jó esetben légkondi, és mindig kéznél van, a vonaton és a buszon lehet gyönyörködni a tájban, és nem kell gondoskodni a parkolásról. Néhány tipp arra, mivel közelítsük meg Szombathelyről a magyar tengert és környékét.

Maradván a klasszikusoknál, annak jártunk utána, Keszthelyre kocsival, autóbusszal, vagy vonattal érdemes-e utaznunk. Hogy kicsit megbolondítsuk a dolgot, nem ragadunk le az Esterházy-kastély lábánál, hanem azt is megnéztük, innen milyen közlekedési lehetőségeink adódnak, ha kirándulni vágynánk. Így máris árnyaltabb képet kapunk.

Négykerekűn a kormány mögül

Kétségtelen, hogy legtöbbünk gondolkodás nélkül bevágná magát a volán mögé, bekapcsolná a GPS-t és a légkondit, telepakolná a csomagtartót hűsítő nedűvel, és már nyomná is a gázpedált. Segítségül vettük a Google útvonaltervezőjét, és e szerint négykerekűvel 99, 1 kilométer Keszthely, és körülbelül 1 és háromnegyed óra alatt tehetjük meg. A becsült üzemanyagköltség: 4,640 forint. Utóbbira még érdemes lesz odafigyelnünk, mert a jelenlegi benzinárak mellett sem biztos, hogy megéri két felnőtt jegyet váltani tömegközlekedési eszközre…

Képzeletbeli túránk másik két helyszíne Hévíz és Tapolca, kocsival előbbi negyed órát, utóbbi 33 percet vesz igénybe. Az üzemanyagköltség a fürdővárosba 300 forint körül van, míg 1100 magyar pénzt kell kivennünk a pénztálcánkból, ha átruccannánk Tapolcára.

Vonattal

A MÁV az idén is bevezette a nyári menetrendjét, így Szombathelyről átszállás nélkül elutazhatunk Keszthelyre. Akinek tehát nincs kocsija, tudja nélkülözni a fél lakást egy hétre, vagy nem törődne az autókázással járó kellemetlenséggel, az a síneken is eljuthat a balatoni üdülőhelyre. Már reggel 6:24-kor átszállás nélkül, 2 óra 15 perc alatt eljuthatunk A-ból B-be. Ugyanezt megtehetjük nem sokkal hét óra után, és 9:21-kor is. A táv, amit meg kell tenni a síneken 126 km, de előbbi esetében ez két és fél órába, míg utóbbiéban 1 óra 53 percbe telik. Aki ennél később vágna neki az útnak, annak minimum egy, de inkább két átszállással kell számolnia. A hab a tortán, hogy egy felnőtt jegy ára 2520 forint, tehát, ha minimum másodmagunkkal utazunk, máris kedvezőbben jövünk ki, ha kocsiba szállunk.


Tapolcai állomáson, ilyen az utastájékoztatás :-)

Aztán ha megérkeztünk a vasútállomásra, taxival vagy helyi járattal el kell jutnunk a strandra, vagy a szállásunkra is, tehát ezért külön fizetnünk kell.  Hévíz és Keszthely között nem járnak vonatok, Tapolcára viszont 465 forintért cserébe, fél óra alatt megérkezhetünk. Ez viszont jóval kedvezőbb, mint gépkocsis változata, hisz időben ugyanannyi, pénzbe azonban kevesebb, mint a fele.

Busszal

Szerény véleményünk szerint a busz a legkényelmetlenebb utazási alternatíva, hisz „minden bokorban megáll”, alig van mozgástér, a csomagot sokszor az ölünkben kell nyomorgatni, nagyon meleg és még sorolhatnánk. Aki mégis úgy dönt, hogy buszra száll, annak eláruljuk, Szombathelyről kétszer, reggel hatkor és délután kettőkor indul közvetlen járat. A menetideje a vonatéhoz hasonlóan 2 és negyed óra körül mozog, és hasonlóan megterhelő a pénztárcát illetően is.

Keszthely és Hévíz között rendszeresen járnak a buszok, szinte minden félórában akad egy, és 10-20 perc alatt át is érnek. Tapolcára sem bonyolult eljutni Keszthelyről busszal, óránként vannak ugyanis járatok és átlag negyven perc a menetidejük. Kicsit hosszabb, mint vonattal, de nem lassabb, mint kocsival.

Irány a Balaton! Na de mivel?

Ha utazni indulna, használja a Google térképét, a www. elvira.hu, illetve a www.menetrendek.hu oldalakat. Ezek segítségével, és a maga igényeivel bárki eldöntheti, mivel is induljon útnak. Egy biztos: nekünk a Balaton a Riviéra.

közösség

további frisss

lap tetejére