Hol dolgozzon a fiatal?

MTI • 2013. május 24., péntek •
A fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeiről kezdtek háromnapos tanácskozást osztrák és magyar szakemberek szerdán a burgenlandi Szalónakon (Stadtschlaining).

Egész Európában az egyik legnagyobb probléma jelenleg a fiatalok munkanélkülisége. Az Európai Unió nyolc tagállamában harminc százalék felett van a mutató. Magyarországon szintén magas, 28 százalék ez az arány - mutatott rá Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Mminisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az EXPAK Osztrák-Magyar Szakértői Akadémia résztvevői előtt felszólalva. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy válság idején is van mozgástér a foglalkoztatottság javítására. Ezt szolgálta Magyarországon a közép- és felsőfokú képzés átszervezése, amelynek keretében lépéseket tettek a duális - vagyis a vállalatokat is bekapcsoló - képzés felé - fejtette ki. Kitért arra, hogy a fiatalok foglalkoztatását segíti elő az Első munkahely garancia program, amelynek keretében 2012-ben négy hónap alatt hétezer-háromszáz fiatal helyezkedett el, mintegy ötven százalékuk négy hónapon túl is foglalkoztatásban maradt. A 2013 februárjában újra meghirdetett program már továbbfoglalkoztatási garanciát is magában foglal, ezzel mintegy kétezren helyezkedtek el eddig. Az államtitkár ismertette még, hogy a mobilitást segítő, a munkavállaláshoz kötődő lakhatási támogatást mintegy felerészben 25 év alattiak veszik igénybe.
   

Ausztriában Európában az egyik legalacsonyabb, 9 százalék körüli a fiatalok munkanélküliségi mutatója, jelentős részben az osztrák duális képzési rendszernek tulajdoníthatóan - számolt be róla Helene Sengstbratl, a burgenlandi munkaügyi hivatal vezetője. A teljes lakosság körében az EU-n belül a legalacsonyabb, 4,8 százalék a munkanélküliek aránya.A képzést biztosító vállalatok száma ugyanakkor évek óta csökken Ausztriában, Burgenlandban 1990 óta ezerötszázról ezer alá esett, s ezzel együtt csökken az ilyen szakképzésben részt vevő fiatalok száma is. A tartományi és a szövetségi kormány a képzési kínálat növelésével és a képzést nyújtó vállalatok támogatásával próbálja ellensúlyozni a folyamatot.
   

A konferencián az országos trendek mellett kiemelten foglalkoztak az osztrák-magyar határtérség munkaügyi jellemzőivel. A három nyugat-dunántúli megyében az országos átlagnál alacsonyabb (20,3 százalékos) a fiatalok körében a munkanélküliség 2012-es adatok szerint, ám ezzel együtt is magasabb, mint a régióban a teljes lakosság körében (mintegy nyolc százalék) - mondta el Rodler Tamás, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
   

Helene Sengstbratl elmondta, Burgenlandban 9,2 százalék volt 2012-ben a fiatalok körében a munkanélküliség. Ágazatok szerinti megoszlásban elsősorban a jogi és igazgatási területen, valamint az ipari termelésben munkát keresők érintettek. Kitért arra is, hogy az osztrák munkavállalási korlátozások eltörlése után az összes korosztályt tekintve a tartományban 2012-ben rekordot ért el a foglalkoztatottak száma, meghaladta a 95 ezret. A növekedésből az összes munkavállalóhoz viszonyított arányuknál nagyobb arányban profitáltak külföldi munkavállalók. A foglalkoztatottak száma egy év alatt 2,3 százalékkal nőtt, míg a magyar munkavállalók száma 20 százalékkal, mintegy 11 500-ra. Az osztrák adatok szerint 25 év alatti magyarok 641-en dolgoztak tavaly a tartományban.
 

közösség

további frisss

lap tetejére