Helyi ízek helyben helyiektől

EB • 2012. november 23., péntek •
Szombathely adott otthont az Ízek, Imák Nyugat- Dunántúl elnevezésű konferenciának, melynek témája a helyi ízek és a szakrális kincsek az adventi időszakban volt. A Városháza előtti téren helyi termelők nyitottak vásárt.

A Nyugat-dunántúli régió a helyi ízek gazdag kincsestára, gondoljunk csak a kőszegi gesztenyére, az őrségi tökmagolajra, vagy a zalai mézre. A Magyar Turizmus ZRt. Nyugat- dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága ezen értékeket kívánja felölelni, és a szélesebb közönséggel is megismertetni. Tama István elnök a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az emberek egyre inkább értékelik a helyi termékeket, a helyi alapanyagokat és elkészítési módokat. Hozzátette: részben a konferencia és részben a jövő év feladata, hogy olyan turisztikai csomagot állítsanak össze, melyben mind a kulináris élvezetek, mind a vallási turizmus helyet kap.

Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi alapanyagok

Kovács Ferenc megyei elnök emlékeztetett, mind a Szent Márton Út, mind a Mária Út érinti Szombathelyet illetve a régiót, és ki kell használni ezt a lehetőséget. A zarándokút bejárása maradandó élményt nyújt túrázónak, hitkeresőnek és vallásos személynek egyaránt.  Az elnök elmondta, hogy nemrégiben egy sor gesztenyefát ültettek az olimpikonok emlékére, a jövőben pedig a természetes alapanyagok megismertetésén túl a gyógynövényekre is igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a Stájerországgal közösen megvalósuló Natur Culinarium programban.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony örömét fejezte ki, hogy Szombathely adhat otthont egy ilyen rangos eseménynek. Külön megtiszteltetés, hogy a konferencia egybe esik az adventi vásár kezdetével- tette hozzá.

Szombat reggel kilenc órától december 23-ig nyitva a szombathelyi adventi vásár, ahol a gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal is várják a kilátogatókat. Mert mit sem ér a testi feltöltődés lelki feltöltődés nélkül.

közösség

további frisss

lap tetejére