A Szombathelyi Csónakázó tó régi horgászvíz, ezért bármikor horogra akadhat ilyen nagytestű hal – mondja a Frisss.hu érdeklődésére Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke. Szerinte nincs túl sok, de egy-kettő biztosan akad a tóban. Az is igaz, hogy ezek a példányok éppen azért nőnek ekkorára, mert ők kerülik el legügyesebben a horgászokat. Egyszer azonban a nagyhalakat is kifogják az ügyesebb pecások. Ebben az esetben a szerencse is közrejátszott: hiszen a ragadozó harcsa gyöngykukoricára kapott, ami furcsa, a kukorica nem tipikusan harcsa-csali.
Frisss.hu: Gyakran fordul elő, hogy ilyen nagy halat fognak a szombathelyi horgászok?
Puskás Norbert: Szerencsére több olyan alkalom is volt az elmúlt években, hogy ilyen jó fogásról számolhattunk be. Vas megyében érkezett már hír 30-40 kilós busáról vagy 15-20 kilós pontyról, de nemrég Gersekaráton fogtak 59 kilós harcsát. Országosan pedig nem ritka, hogy 100 kilós vagy nagyobb harcsákat emelnek ki a vízből. Persze a horgászok egy része szereti inkább titokban tartani a legjobb helyeket. Az biztos, hogy ritka alkalom a nagy fogás. Vannak, akiknek életükben egyszer sem adatik meg.
Melyek azok a fajok, amelyek trófeányi méretűre tudnak hízni?
A busát általában csak véletlenül fognak. Mivel planktonokkal táplálkozik legfeljebb a szája szélébe vagy oldalába akad bele a horog. Éppen azért mert ritkán kapják el, ha mégis sikerül akkor esélyes, hogy nagyobb lesz, mert volt ideje megnőni. A harcsa egyébként is kifejezetten nagyra növő típus, ennél a fajtánál tehát többször fordul elő nagyobb fogás. A pontyoknál pedig már annak is nagyon örülhetnek, ha 20-25 kilós súlyt lehet elérni.
Most zajlik a haltelepítés, ekkora méretű példányok is kerülnek a vasi vizekbe?
Ekkorákat nem igazán lehet telepíteni, nem jellemző, hogy nagyobb mennyiségben adnának el óriáshalakat. Ráadásul a harcsák esetében nem is érdemes ilyen nagyot a vízbe engedni, azt ugyanis a víz élővilága szenvedné meg. Ragadozók, nagy étvágyuk van, emiatt rengeteg békés halat elfogyasztanak. A mostani telepítés során fogható méretű, azaz 30 cm körüli háromnyaras pontyokat hozunk a vasi tavakba.
Hatalmas fogás a Csónakázó tavon
További híreink
Két nagy pofon az élettől: így gyorsul fel az öregedés 44 és 60 éves kor között 
Az öregedésről sokan úgy gondolják, hogy szép lassan, észrevétlenül történik. Egy új kutatás viszont meglepő fordulatot hozott: nem egyenletesen öregszünk, hanem két jelentős hullámban. A Stanford Egyetem ...
Halálos baleset az MRI-szobában: egy nyaklánc okozta a tragédiát 
Súlyos baleset történt július 16-án New York államban, a Nassau Open MRI központban. Egy 61 éves férfi életét vesztette, miután egy fém nyaklánccal lépett be a működésben lévő MRI-készülék közelébe.
Új kutatás: A Pfizer-vakcina hatással lehet a szaruhártya sejtjeire 
Török kutatás figyelmeztet: a Pfizer–BioNTech vakcina enyhe elváltozásokat okozhat a szaruhártyán Egy friss török tanulmány szerint a Pfizer–BioNTech Covid–19-vakcinája enyhe,
Az autoimmun betegség, ami megváltoztat mindent: sclerosis multiplex
Valaha gondolkodott már azon, mi lehet az oka annak, amikor az immunrendszer, amely arra hivatott, hogy megvédjen minket, önmaga ellen fordul? A sclerosis multiplex (SM) éppen egy ilyen
Mese helyett mobil: Már az éttermi asztalnál elkezdődik a képernyőfüggőség 
Egyre gyakoribb látvány az éttermekben, kávézókban vagy akár a gyorséttermekben: egy család ül az asztalnál, a szülők beszélgetnek, esetleg a saját telefonjukat nyomkodják, miközben a néhány éves – ...
A legjobb gyerekcipő kiválasztása: tippek és tanácsok 
A megfelelő gyerekcipő kiválasztása fontos döntés, amely befolyásolhatja a kisgyermekek kényelmét és fejlődését. Mivel a gyermekek lába folyamatosan nő, nem mindig könnyű megtalálni az ideális
Egy életre szóló élmény a 18. születésnapra 
Az élet legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik, amikor betöltjük a 18. életévünket. Ekkor lépünk át a felnőttkor küszöbén, ami mindannyiunk számára különleges élmény. De hogyan tehetjük ezt a napot ...
Hogyan segítenek a gépi kezelések az alakformálásban? 
Az elmúlt években egyre többen keresnek hatékony megoldásokat az alakformálás terén, és számos gépi kezelés áll rendelkezésükre, amelyek gyorsan segítenek ...
Mi is az esztrich, és miért érdemes foglalkozni vele? 
Amikor padlóról van szó, a legtöbben a burkolatra, a parkettára vagy a járólapokra gondolnak először. Pedig a láthatatlan rétegek legalább olyan fontosak, ha nem fontosabbak. Az esztrich éppen ilyen 'csendes ...
Hogyan segít a hegesztőpisztoly a mindennapokban? 
A mai életben a kéziszerszámok használata széles körben elterjedt. Hiszen legyen szó autókról vagy háztartási kiegészítőkről, mind tartalmaznak műanyag részeket. Ezek az elemek azonban időnként megsérülnek, ...
Vidéki esküvőhelyszín: szállással lesz tökéletes 
Egyre többen döntenek úgy, hogy egy vidéki esküvőt szerveznek, ahol a természet közelében romantikus szertartásra kerülhet sor. Ám sokaknak okoz gondot az ilyenkor, hogy a meghívott vendégeket hol szállásolják ...