Hat hosszú hétvége 2013-ban

Frisss • 2013. január 04., péntek •
Néhány munkanap áthelyezéssel, esetleg szabadsággal a 2013-as esztendőben is több hosszú hétvégére lesz lehetőség. Nézzük, mikorra érdemes időzíteni programjainkat!

2012 a hosszú hétvégék éve volt, és ennek apropóján több programot is ajánlottunk. E téren az idei esztendőben sem lehet okunk panaszra, az első hosszabb pihenő rögtön március közepén érkezik. 15-e péntekre esik, így lehet három napunk egyben. Az idén a húsvéti ünnepekre sem kell sokat várnunk, hiszen március 30 szombattól, április elsejéig, hétfőig tart.

Május 1-e és október 23-a szerdai napra esik ugyan 2013-ban, de május 18-től 20-ig ismét hosszú hétvégénk lehet Pünkösdnek hála. Augusztus 24-e szombat hivatalos munkanap lesz, de cserébe az előtte lévő hétvégét négy naposra nyújthatjuk.

Mindenszentek november 1 péntekre esik, így itt is kapunk egy szusszanásnyi pihenőt. Az i-re a pontot, vagyis a cseresznyét a habos tortára a karácsony teszi fel, 24-e ugyanis keddre esik, így a szerencsésebbek hatnapos karácsonyt tartanak majd.

 

A mérleg nyelve tehát még mindíg nekünk kedvez, hiszen hat hosszú hétvégért három szombaton kell dolgoznunk:augusztus 24-én, valamint december 7-én illetve 21-én.

közösség

további frisss

lap tetejére