Csurig van a szombathelyi szülészet!

sklara • 2012. május 05., szombat •
Egyre több család vállalja be Szombathelyen a második gyereket is, telített a szombathelyi szülészet. A Markusovszkyban idén jóval nagyobb a születésszám, mint az elmúlt esztendőkben. Szerencsére.

 

Több mint 60 kisbabával többen jöttek a világra most, mint tavaly ilyenkor – hangsúlyozta Dr. Horváth Boldizsár szülész-nőgyógyász. A születésszám növekvő tendenciát mutat, ám az orvos szerint erre már igen nagy szükség volt, mert a demográfiai mutatók - úgy hazánkban, mint a Nyugat-Dunántúlon – igencsak elkeserítő eredményeket mutattak. Mostanság már egyre inkább be merik vállalni a szombathelyi családok a második gyermeket is.

Vigyáznak a kisbabákra és a kismamákra is (forrás: praxis.blog.hu)

Az édesanyák egyre később vállalnak babát, többnyire a karrier beindítása után. Ez azt jelenti, hogy az első gyermeket 30-35 évesen szülik meg a nők, ami már nem a legideálisabb – hangsúlyozta Horváth Boldizsár. Hozzátette: többnyire nincs komoly gond ebben az esetben sem, de emiatt növekedett meg hazánkban a császármetszések száma. A várandóssággal összefüggő cukorbetegség aránya Magyarországon viszonylag magas (8%), éppúgy a terhesség alatti magas vérnyomás (7%) kialakulásának mértéke is.

A nők egyre később vállalják a babát (forrás: kstapult.eoldal.hu)

A szombathelyi kórházban tapasztalt növekedés oka lehet az is, hogy Körmenden megszűnik a szülészet – tette a hozzá a főorvos, aki szerint a várandósok úgy érezhetik, biztonságosabb, ha a Markusovszkyban adnak életet a kisbabájuknak. Már tele van a terhespatológia, a nőgyógyászat, sőt a műtét utáni őrzőszobában is foglalt a hely – a megszokottnál jobban kell gazdálkodniuk a betegágyakkal a kórház dolgozóinak. Ám semmi probléma: a szülészet-nőgyászati osztály integrált ellátórészleg, így akárhol is vajúdik a kismama, szakképzett szülészorvosok és szülésznők viselik gondját. Neki „csak” szülnie kell...!

közösség

további frisss

lap tetejére