A jövőben télen is látogatható lesz Mesteri Fürdő

(x) • 2013. augusztus 31., szombat •
A családias hangulatú Mesteri Termálfürdő új arculattal, több medencével, barlangfürdővel várja a pihenésre, gyógyulásra vágyó vendégeket egészen október végéig. Az újításokról Patyi Gáborral, a fürdő tulajdonosával beszélgettünk, aki jövőbeni terveibe is beavatott minket.
A jövőben télen is látogatható lesz  Mesteri Fürdő

Már csak néhány nap van hátra a nyárból, lassan vége a perzselő forróságnak. De van még lehetőségük a strandolni, fürödni, pihenni és gyógyulni vágyóknak.

Régen és most

A Ság hegy természetvédelmi terület peremén, egy pici falu határában, egy családias kis fürdőparadicsom tárul szemünk elé. De nem volt mindig így…

Patyi Gábor 2008. óta a tulajdonos, aki elárulta, hogyan bukkant rá a fürdőre, mely akkor még a régi korok jellemzőit erősen magán viselte: pléhbódék, rozsdás kerítés, vascsövek a medencék körül….

„A fürdő fölterülete az önkormányzat tulajdona. 18 évvel ezelőtt az önkormányzat és Bükfürdő létrehoztak egy kft.-t a régi termálfürdő életben tartásának érdekében. Ehhez Bükfürdő az egész technikai hátteret biztosította.

Három évvel ezelőtt kivitelezőként dolgoztam itt, javítottam az 1800 méter mély termálkutat. Ekkor láttam meg itt a lehetőséget, és fejlesztési céllal megvásároltam a kft.-t. Ide akkor is jöttek vendégek, amikor nagyon retro volt, CK-lapokból állt a kerítés, és töredezett betonutakon kellett közlekedni. Ugyan is ez a víz mélyebbről, 1800-2000 méter mélyről jön, és jellegzetessége, hogy magas a széndioxid tartalma. Ezért nem csak mozgásszervi problémákra jó, hanem azok is beleülhetnek, akik szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvednek – meséli Patyi Gábor.


fotó: mesteritermal.hu

A fürdőn jelenleg 4 medence áll rendelkezésre: egy gyerekpancsoló, egy 90-110 centiméter mély gyerekmedence, egy gyógyvizes külső és egy gyógyvizes belső, ami az úgynevezett barlangfürdő.

„A termálvíz 76 Celsius fokos, amit úgy hűtünk le, melegebb időben 35,2-35,7 Celsius fokosra, hidegebb időben pedig ennél egy fokkal melegebben tartjuk. A víz hőfokát 20 percenként mérik. Nagyon odafigyelünk a higiéniára, a medencék minden nap le vannak engedve.”

„Nagy hangsúlyt fektetünk az akadálymentesítésre, a mozgáskorlátozottak gyógyulására, kezelésére. Van egy speciális eszköz, az ún. beemelő, ami mindegyik medencénél alkalmazható, ez szolgálja az ő biztonságos fürdőzésüket.”

Venczel Ferencné is nagyon jónak tartja ezt az eszközt, hisz így férje is – aki mozgássérült – biztonságosan beleülhet a vízbe. Ajkáról jöttek, mert nagyon jókat hallottak a megújult fürdőről.

„Legfőképp azokat szeretnénk megszólítani, akik pihenni kívánnak és szeretik a természetet. Szándékosan nem akartam élményelemeket építeni. A célközönség a középkorosztály, az idősebbek, a kisgyermekes családok, valamint bárki, aki lazítani, kikapcsolódni akar, vagy csak kiszakadni a nagyvárosi nyüzsgésből, hajtásból.”


fotó: mesteritermal.hu

Hétköznap átlagosan 300-400 fő fordul meg a fürdőn, hétvégén pedig 800-1000 fő. Leginkább a környékről – Celldömölk, Sárvár, és a környező falvak – jönnek a vendégek, de az innováció óta Ajkáról, Veszprémből, Várpalotáról, Szombathelyről, Tatabányáról és Győrből is látogatnak ide.

A kültéri gyógymedence mellett elhaladva egy vidám kis csoportra lettem figyelmes a vízben. Később megtudtam egy baráti társaság lazított a vízben, akik minden évben akár többször is ellátogatnak Mesteribe. Horváth János és neje Tatabányáról, Bódis József Balatonalmádiból, Nagy József pedig Celldömölkről érkezett. Nagy József azt is elárulta, hogy neki ez a víz segít a gerincbántalmak kezelésében. Ők is nagyon örülnek a változásnak, a felújításnak.

Ősztől új beruházás indul

A strandszezon végeztével egy nagy beruházás indul: a fedett fürdőhöz egy fogadó épületet építenek, egy téli recepciós részleget.

„Szeretnénk, ha a fürdő egész évben látogatható lenne, hisz van rá igény. Ezért egy ötödik medencét is szeretnénk, melynek egy része kültéri lenne. A komplexumban lenne masszázshelyiség, szauna, melyre egyre nagyobb az igény, öltözők, kávézó. Cél, hogy egész napos programot nyújtsunk a vendégeknek, illetve, hogy csoportokat is tudjunk fogadni. A szolgáltatásokat csomagban kínálnánk, de kétórás jegyek bevezetését is tervezem – foglalja össze Patyi Gábor a jövőbeni terveket.

Titkon azt is elárulta, hogy egy panzió megvalósításán is gondolkodik, de ez csak a későbbi célok között szerepel.

közösség

további frisss

lap tetejére