Utolsó útjára kísérték Cipőt

MO • 2013. március 22., péntek •
Több ezren kísérték végső útjára Bódi Lászlót, Cipőt a Republic együttes alapító emberét, március 22-én, pénteken a kistarcsai temetőben.
Utolsó útjára kísérték Cipőt

Forrás: MTI

A 47 éves korában, március 11-én elhunyt énekes, dalszerző, szövegíró emlékét ravatalánál, gyászoló családja előtt zenész- és pályatársai, barátai idézték fel - írja az MTI.

A 47 éves zenész  március 11-én szívbetegségben hunyt el. Utolsó utjára több ezren kísérték el, ma délután 15 órakor. A nagy tömegnek köszönhetően a köztemető csak gyalog volt megközelíthető a temetés ideje alatt. A gyászolók egy szál sárga rózsával emlékeztek meg az énekesről.

Az 1990-ben alapított zenekar, az elmúlt 20 évben Magyarországon a legelismertebb popzenekaraként hódította meg rajongóti.Cipő zenét írt nem csak a Republicnak, de többek között Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is. Mind e mellett a zenekar számos szakmai elismerés birtokosa. Cipő 2010-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetést is. Fülbemászó dallamok, szókimondó szövegek jellemezték Cipő slágereit.

Boros Csaba, a Republic tagja, Bródy János dalszerző-előadóművész, Antall István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt szerkesztője, valamint Thürmer Gyula politikus, a Munkáspárt elnöke is lerótta kegyeletét a ravatalnál, Bódy László gyászoló családjával együtt. 

"A magyar rockzene háborgó tengerén különleges sziget voltál, amelyen sokan találtak vigaszt és menedéket költészetbe forduló szövegeid segítségével" - fogalmazott Bródy János. 

A Republic hivatalos honlapja és facebookoldala egy kék és narancssárga szalaggal gyászolja Cipőt, felidézve egy örök slágerét:

"Kék és naracssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat,
Most már semmi sem fájhat..."

Nyugdj békében, Cipő!

közösség

további frisss

lap tetejére