Ismét Szombathelyen az Elefánt

HÁ • 2012. november 08., csütörtök •
Ismét Szombathelyen koncertezik az Elefánt zenekar. A november 9.-i Agora fesztiválon fellép még az Intim Torna illegál, valamint a 30Y a Zaporozsec és az Elefánt. A koncert alkalmából Szendrői Csabával, a szombathelyi gyökerű Elefánt együttes énekesével beszélgettünk.

Az Intim Torna Illegál basszusgitárosa, Kiss Sándor már biztosított minket arról, hogy őrületes buliban lesz része annak, aki ellátogat a fesztiválra. Most az Elefánt zenekar énekesén volt a sor, hogy meséljen a szombathelyi kötődésről és az együttes életéről.

(Fotó: facebook.com/elefantofficial)

Mondhatjuk, hogy szombathelyi alapokon fekszik az Elefánt?

Abszolút, hisz a hat tagból négy szombathelyi kötődésű emberke. Tóth András a gitárosunk, Horváth Bence Ede a basszerosunk, Németh Szabolcs a dobos és jómagam.

Itt is kezdtétek el kibontogatni a szárnyaitokat?

Valahogy úgy. Én az általános iskola végétől jártam Szombathelyre. Valahol a középsuli közepén kezdte el bontogatni a szárnyait az Elefánt zenekar, mely még nem koncertezett, valamint a próba fázisokban elakadt. Majd később ez éledt újra Budapesten, amire mondhatjuk, hogy elkezdett virágozni.

Mikor láthatjuk az Elefántot Szombatheyen?

November 9-én pénteken játszunk a Sportházban, ahol rajtunk kívül színpadra lép a 30Y és az Intim Torna Illegál. Nagy bulinak ígérkezik.

Szendrői Csaba énekes, háttérben a zenekar - (Fotó: facebook.com/elefantofficial)

Milyen stílusú zenét játszotok?

Ezeket a kérdéseket mindenképp szerettük volna kikerülni, mert nem nagyon szeretjük meghatározni magunkat ezen a szinten. Végül kreáltunk egy stílust, mely a legjobban ránk jellemző, ez a 'post-sanzon'. Ez illik ránk leginkább.

Ugorjunk neki még egyszer. Mi ez a 'post-sanzon'?

Mint a sanzonok általában ez is dalszöveg központú, fontosnak érezzük a mondanivalónkat. Azt hiszem ez egy kicsit ellentétes azzal, ami ma Magyarországon a popzenében zajlik. Egyébként ezt a szót sem szeretjük, hogy 'popzene'. A post pedig egy zeneileg előre mutató újítás, amit mi próbálunk képviselni. Ez a kettő egyben a 'post-sanzon'.

Fontos a szöveg. Te írod őket?

Nem, nálunk ez  csapatmunka. Alapvetően a Tóth Andris gitárosunk vezényli ezt a dolgot. Ő az, aki a legtöbb témával előáll.

Milyen témakörben 'vandálkodtok' a legjobban? Mi érdekel titeket?

Amit ezzel kapcsolatban szeretek emlegetni az a kettősség. A balkán-romantikája egyrészről, hogy hogy is lehet ma Magyarországon boldognak lenni. Ez közhelynek hangozhat, de igyekszünk nem közhelyesen megfogalmazni. Mint ahogy az összes billentyűt leütötték a zongorán, így nagyon új témával már nem igazán lehet előrukkolni. Mi is ugyanúgy éneklünk boldogságról, szerelemről, magányról és arról, hogy mindez miként hömpölyög bennünk.

Mellyek a legkedveltebb számaitok?

Talán amiből a klip készült, a Magányos című dalocska. A másik a Kerülöd a napfényt, de igyekszünk, hogy a többi is kedvelt legyen.

közösség

további frisss

lap tetejére