Évadnyitó Slam Poetry est

MO • 2013. február 14., csütörtök •
Bárki verselhetett, szerdán este a 69 Pubban, a Savaria Slam Poetry évadnyitó estje alkalmából. Open mic-kal indult az est, ahol bármilyen témában előadhatták szerzeményüket a verselni vágyók.
Évadnyitó Slam Poetry est

Sok ismerős arcot láthattak azok, aki a kultúra ezen részének kedvelőjeként rendszeresen ellátogatnak a Slam Poetry estekre. Kezdésként, Krausz Dávid, a szombathelyi szervezet koordinátora, köszöntötte a megjelent embersereget. A közreműködők többsége főiskolai hallgató, többek között bölcsészek, de akadtak testnevelés szakos egyetemisták is, akik kedvet kaptak a rímeléshez, papírt és tollat ragadva, még „szűzként” álltak a 69Pub színpadára.

Az open mic után, az évadnyitó verseny témája, az oktatás, hozta izzásba a slammelők tollait. Jobbnál jobb szerzeményeket hallhattunk, „hallgatói vérszerződésről”, jövőbeli lehetőségekről. Ahány rím, annyi féle megközelítés és témához való hozzáállás hangzott el az est folyamán, és természetesen most sem maradt el a zenei kíséret.

Volt, aki a mikrofont félretéve, a közönség soraiban sétálva, teljes átéléssel adta elő, e kortárs művészet egy újabb remekét. A négytagú zsűrinek ezen alkalommal is nehéz dolga volt. A sok jó közül egy legjobbat kiválasztani nem sikerült, de heves szócsaták közepette, ketten is osztoztak az első helyen. A versenyt követően, a sok szövegeléstől kiszáradt torkok porzásának enyhítése után, ismét szabad verselés következett a kifulladásig.

A hangulat ezúttal is kiváló volt, aki későn érkezett ülőhelyet sem találhatott! A rímelés maradjon, e kortárs művészek kiváltsága, várjuk a meghívást a következő előadásra.

közösség

további frisss

lap tetejére