Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!

• 2020. május 28., csütörtök •
Alulról induló kezdeményezésként bukkant fel, ám mostanra egyre szélesebb körben kap nyilvánosságot, hogy harangszóval emlékezzünk a trianoni évforduló századik évfordulójára. A békediktátumot 1920. június 4-én, 16.30 órakor írták alá a Nagy-Trianon palotában, ezért szól úgy a kezdeményezés, hogy június 4-én, fél ötkor minél több helyen szóljanak a harangok szerte a Kárpát-medencében - írta a pestisracok.hu
Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tette közzé azt a felhívást, amelyhez bármilyen egyházközség, illetve gyülekezet csatlakozhat. Ez úgy szól, hogy június 4-én, 16.30-kor szólaljon meg minél több harang és fohász a Kárpát-medencében.

A történelmi országterületen, de akár azon túl is így fejezhetik ki a magyarság összetartozását a különböző vallási közösségek. A harangzúgás a száz évvel ezelőtti események hatására merült fel, hiszen a szerződés aláírásának percében is megállt az ország, zúgtak a harangok. Ezt akarja tehát az évfordulón feléleszteni, megismételni a KÉSZ által kihirdetett kezdeményezés.

közösség

további frisss

lap tetejére