Zajlik a Rába-völgy árvízvédelmének fejlesztése

• 2020. augusztus 28., péntek •
A projekt az Európai Unió és Magyarország kormánya által nyújtott, több mint 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.
Zajlik a Rába-völgy árvízvédelmének fejlesztése

A beruházás legfőbb célja, hogy jelentős mértékben javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága. A fejlesztéseknek köszönhetően az árvízvédelmi művek biztonságosabbá, az árvízkárok sikeresebben megelőzhetővé válnak. Ez kedvező hatással lesz a térség gazdasági-társadalmi fejlődésére, hiszen az árvízvédelmi biztonság az egyik fontos tényezője a turisztikai, gazdasági és egyéb településfejlesztési törekvéseknek. A nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű projekt a Rába folyó teljes magyarországi szakaszára kiterjed Szentgotthárd és Győr között, így a konzorciumi partnerségben megvalósítani kívánt fejlesztés két vízügyi igazgatóság (NYUDUVIZIG Szombathely; ÉDUVIZIG – Győr) működési területét érinti, a kivitelezési munkálatok közvetlenül 9 helyszínen zajlanak.

A szentgotthárdi volt kaszagyári terület mentén a Rába-part bal oldali kisajátított területsávjában az épületbontási és tereprendezési munkák elkészültek, jelenleg talajcsere és egyéb, a vasbeton támfalépítéshez kapcsolódó előkészítő munkák zajlanak. A Rába jobb partján a vasbeton támfal építése és a földmű keresztszelvényének bővítése utolsó szakaszába lépett. A hidak környezetének rendezése, padkasüllyesztéssel történő szelvénybővítése, valamint a Rába jobb partján a 86-os számú közút hídja alatti szakaszon lévő depónia elbontása folyamatban van. A szentgotthárdi gátőrház kivitelezési munkái előrehaladott állapotban vannak, továbbá a körmendi védelmi központ felújítása is megkezdődött.

A kivitelező ez év júniusában megkezdte a nagyvízi levezető vápa és árvízi levezető sáv kialakítását Pápoc térségében, illetve Pápoc, Ostffyasszonyfa és Kenyeri településeken a másodrendű védművek kiépítését. A humuszleszedés és töltésalapozási munkálatok befejeződtek, az anyagbeszállítás és a töltésprofil, illetve Pápocon az új Lánka-meder kialakítása folyamatban van.

Az építési munkálatok befejezése 2021 második negyedévében várható.


fotó: hu.wikipedia.org
 

közösség

további frisss

lap tetejére