Zacher Gábor a negyedik hullámról: Adja az ég, hogy tévedjek

• 2021. május 05., szerda •
A toxikológus szerint összefüggés lehet a terasznyitás és aközött, hogy Budapesten ismét emelkedésnek indult a szennyvízben észlelt koronavírus-örökítőanyag mennyisége.
Zacher Gábor a negyedik hullámról: Adja az ég, hogy tévedjek

Zacher Gábor a Szeretlek Magyarországnak azt nyilatkozta, hogy a terasznyitás óta eltelt idő elméletileg elég lehet ahhoz, hogy az akkor kialakult rajzás következménye legyen a koncentráció emelkedése. A hatvani kórház főorvosa szerint az ilyen esetekben mindig rá kell számolni némi lappangási időt, amíg a romló adatok a betegszámban is megjelennek. Ahogy a Mandiner is szemlézte, Zacher Gábor már korábban is pedzegette a terasznyitásból adódó, lehetséges problémákat.

„Adja az ég, hogy tévedjek, és nem lesz emögött negyedik hullám, de az ördög nem alszik, ahogy a vírus sem” 

– emelte ki, és beszélt a kórházak leterheltségéről is. Elmondta, hogy a legutóbbi 24 órás ügyelete alatt három beteget vettek fel a Covid-osztályra, régebben viszont ez a szám a 20-at is elérte.

Szerinte közösségbe menni a második vakcina beadása után 10-12 nappal érdemes,

hiszen ekkor már kialakul egy olyan fokú védettség, ami a lakosság jelentős része számára megnyugvást okozhat. Zacher Gábor emellett óvatosságra intett.

A poszt-Covid nagyobb gond lehet, mint maga a járvány

A poszt-Covidról azt mondta, hogy egy teljesen új történet, amit javában tanulnak, és az bőven képes meglepetéseket okozni. Megjegyezte: nem csoda, hogy sorra nyílnak az erre fókuszáló ambulanciák. 

„Nem lepődnék meg rajta, ha hosszabb távon még jelentősebb problémát okozna, mint maga a járvány” 

– tette hozzá.


Forrás: mandiner.hu
Kép: Földházi Árpád

közösség

további frisss

lap tetejére