VISSZAVONULHAT HOSSZÚ KATINKA

• 2021. szeptember 14., kedd •
Minden jel arra utal, hogy már nem az élsport a legfontosabb Hosszú Katinka életében. A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis továbbra sem versenyez. Olaszországban pihen, szabadidejét szerelme és edzője, Gelencsér Máté társaságában tölti. Emellett menedzserként segíti klubját, az Iront, amely a Nemzetközi Úszóligában (ISL) érdekelt.
VISSZAVONULHAT HOSSZÚ KATINKA

A Blikk úgy értesült, Hosszú úszóként biztosan nem vesz részt a jelenleg Nápolyban zajló sorozat idei küzdelmeiben, s ebben az évben már egyáltalán nem versenyez. Nem tervezi, hogy a novemberi kazanyi rövid pályás Európa-bajnokságon, majd pedig a decemberben Abu-Dzabiban sorra kerülő vb-n megméresse magát. Az úszó a balul sikerült tokiói ötkarikás viadal után, amelyen csak egy ötödik és egy hetedik helyezést ért el, még azt hangsúlyozta, folytatja.

Most azonban bizonytalanná vált, látjuk-e még őt nagy világeseményen rajthoz állni. 

Egy, úszóberkekben jártas bennfentes szerint Hosszú remekül érzi magát élsport nélkül. Mindezt a Facebook- és az Instagram-oldalára feltöltött, a szerelmével közös képei is alátámasztják.

„Katinka élvezi az életet, elégedett a jelenlegi helyzetével. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy hiányozna neki a versenyzés. Éveken keresztül gyakorlatilag az összes létező viadalon elindult, de

most az ősszel kihagyja az ISL fordulóit, ami azért lehet furcsa, mert a sorozat létrejöttét nagyban neki köszönhetjük. Ebben a helyzetben, felkészülés nélkül nincs rá esély, hogy nekivágjon a közelgő Európa-bajnokságnak és a vébének

– mondta a Blikknek a neve elhallgatását kérő informátor, aki szerint akár az is elképzelhető, hogy Hosszú pályafutása a tokiói olimpiával lezárult. – Jelenleg nem érezni rajta a motivációt a folytatásra. Szeret a párjával, Mátéval és a családjával lenni. Azt látni, hogy

már nem az úszás a legfontosabb az életében. Az elmúlt hetek alapján egyáltalán nem lepne meg, ha többé nem látnánk őt versenyezni."

A Blikk úgy tudja,

Hosszú Katinka összeveszett az ISL vezetőivel. Az úszó nehezményezi, hogy még nem kapta meg a pénzjutalmát,

amely a legutóbbi sorozatban elért helyezései után jár neki.
 

Forrás: origo.hu, kép: MTI

 

közösség

további frisss

lap tetejére