Vihar - Extrém mennyiségű esőre figyelmeztetnek

MTI, fotó:Shutterstock • 2020. július 25., szombat •
Az az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati veszélyjelzésük szerint felhőszakadás veszélye miatt Vas megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Vihar - Extrém mennyiségű esőre figyelmeztetnek

Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Azt írták: szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, de a területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd már inkább kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de helyenként 80-100 millimétert meghaladó csapadék is lehet.

Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de helyenként, felhőszakadás esetén ennél jóval több (akár 70 milliméter) is hullhat rövid idő alatt. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

Emellett a zivataros zóna egyre inkább Kelet-Dunántúlra és keletre összpontosul, hatására a Mezőföldön, az Alföldön, Észak-Alföldön, illetve északkeleten lehet intenzívebb zivatarokra számítani. A zivatarokhoz felhőszakadás (akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos (60-80 kilométer/órás) széllökések és jégeső társulhat. Napközben és este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Az előrejelzés szerint szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 16 és 20 fok közé hűl le a levegő.
 

közösség

további frisss

lap tetejére