VERSENYZÉS KÖZBEN ELGÁZOLTA EGY AUTÓ A MAGYAR ULTRAFUTÓT

• 2021. szeptember 05., vasárnap •
A PreVital Szőlőskör 50 kilométeres távján egy autó elgázolta az ultrafutó Lubics Szilviát, akit az eset után kórházba kellett szállítani.
VERSENYZÉS KÖZBEN ELGÁZOLTA EGY AUTÓ A MAGYAR ULTRAFUTÓT

Az ismert magyar ultrafutó a közösségi oldalán számolt be a történetről.

„Egyszer csak a "semmiből" egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem" - írta a Facebookon Lubics Szilvia, aki elmondása szerint hirtelen megmozdulni sem tudott, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogta, mi történt.
A futótársaim azonnal a segítségemre siettek, köztük egészségügyi szakemberek is. Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna" - áll az ultrafutó beszámolójában, akit mentősök a veszprémi kórházba szállítottak további vizsgálatokra.

Lubics Szilvia szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta.

Az ultrafutó beszámolójából kiderült, hogy a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottak a versenyzők, egymás mögött, egy oda-vissza szakaszon, tehát az út mindkét oldalán voltak futók. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól. Aki Lubics Szilvát elütötte, meg sem tudott állni azonnal, még az előtte futó versenyző karjának is nekicsapta a visszapillantó tükrét.


Forrás: Lubics Szilvia Facebook

Forrás: origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére