Vasi az év tűzoltója

• 2020. július 31., péntek •
Hinni magunkban és a munkánkban! - Ezt vallja Kontics Sándor tűzoltó százados, aki Szent Flórián ünnepén a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „C” szolgálati csoportjának szolgálatparancsnokaként kiemelkedő szakmai munkájának köszönhetően kiérdemelte, hogy Magyarország belügyminisztere Év tűzoltója címet adományozta neki.
Vasi az év tűzoltója

A kitüntetettről a Katasztrófavédelem című szakmai folyóirat júniusi számának hasábjain jelent meg egy terjedelmes cikk, amelyből kiderül, hogy a százados tűzoltó dinasztia tagja, ugyanis édesapja és testvére is a tüzes hivatást választotta. Már kiskorában is büszkeséggel tekintett tűzoltó édesapjára, azonban először könyvelőnek tanult, majd közgazdász-gazdálkodás szakon szerzett diplomát. Ám ahogy szokták mondani a „vér nem válik vízzé”, Sanyinak is a szombathelyi tűzoltóság lett a második otthona - olvasható a lapban.
2006. decemberében szerelt fel a Szombathelyi Tűzoltóparancsnokság Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztályán beosztott tűzoltóként, 2011-től rajparancsnok lett, majd 2012-ben lett a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka. Munkája elismerésért 2018-ban Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely Közbiztonságáért-díját is átvehette.  

2019. március 15-én soron kívül tűzoltó századossá léptették elő. A tűzoltó tiszti átképző után 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem iparbiztonsági szakán végzett, jelenleg is az intézmény mesterképzésre jár, ahol a jövő évben tesz záróvizsgát. Nős, két lánygyermek büszke édesapja. Pályája során folyamatosan kikérte édesapja szakmai tanácsát. Mint mondta: „Nincs két egyforma eset, mindig az adott helyszínen kell meghozni a helyes döntést. A tűzoltók legfőbb dolga, hogy segítsenek, amihez magas szintű szakmai és gyakorlati ismeret szükséges”.

Kontics Sándor szavaiból jól kivehető, hogy élete a hivatása. Az, hogy mennyire tartja fontosnak a csapatmunkát, mi sem mutatja jobban, minthogy minden beavatkozás után egyfajta csoportterápiás jelleggel átbeszélik a történteket, meghallgatja tűzoltó kollégái javaslatait. Vallja, hogy a közös munka eredményezi a sikert. A fiatal tűzoltók mentorként tekintenek rá. Több, a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén lévő magas riasztási fokozatú tűz- és káreseti bevetésen vett részt. Legutóbb, a szombathelyi hulladéktelepen keletkezett ötös kiemelt tűz oltási munkájában töltött be tűzoltásvezető szerepet.

A szolgálatparancsnok nem csak mentálisan, hanem fizikailag is a tökéletes állapotra törekszik, így rendszeresen jár konditerembe és futni a szabadba. A mindennapok során felgyülemlett stresszt a horgászat segítségével vezeti le, amit hobbijának tart. A 2019. novemberében, Székesfehérváron megrendezett pontszerző országos fekvenyomó versenyen Masters kategóriában a dobogó legfelső fokára is felállhatott. Az Év tűzoltója Miniszteri címet mérföldkőnek tekinti az életében, ugyanis ez egyfajta visszajelzés arról, hogy jó az az út, amin halad. Hálával adózik vezetőinek iránymutatásaiért, a beosztott tűzoltó kollégáinak együttműködő készségéért és családja támogatásáért.


forrás: Balogh Eszter tűzoltó főtörzsőrmester / Vas MKI
fotó: Török Roland tűzoltó zászlós / Szombathely HTP
 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére