Utolsó simítások a Vasi Vasember kerékpáros szakaszán

há • 2022. június 29., szerda •
Harmincnyolcadik alkalommal rajtol el jövő hétvégén az olimpiai távú triatlon megmérettetés, azaz a Vasi Vasember mezőnye. A kerékpáros szakasz idén a bucsui út felől zárul, azaz innen érkeznek be majd Szombathelyre a sportolók. Az érintett útszakasz nem volt a legjobb állapotban, itt-ott balesetveszélyes kátyúk tarkították, de a javításokat ezekben a napokban elvégzik.
Utolsó simítások a Vasi Vasember kerékpáros szakaszán

- Alapvető fontosságú, hogy a verseny biztonságos körülmények között folyhasson, ezért korábban is útlezárásokkal tiltották ki az autókat a program idejére. Most itt, a Nyestei úton is lesz ilyen korlátozás - tájékoztatott Lengyel Soós Hajnalka versenyigazgató a helyszínen.

A rendezvényt az önkormányzat is támogatja, az útszakaszt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tette rendbe. Böröcz Miklós vasi igazgató elmondta, hogy a burkolat ugyan nem volt tragikus állapotban, de ráfért a javítás. - Végigjárva az útszakaszt a célunk az volt, hogy a balesetveszélyes pontokat megjelöljük, és ott, ahol a kerékpárosok keresztülhaladása nem biztonságos, javítsuk a felületet. A kollégák két nap alatt végzik el ezt a munkát. Két-három nagyobb javításról és több apró kátyúzásról van szó. Részben meleg aszfalttal, részben pedig csak hideg aszfalttal állítják helyre a felületet - részletezte a szakember.

A verseny június 9-én lesz, nevezni már lehet, pénteken éjfélig van erre lehetőség. A táv érdemben nem változik: 1500 méter úszás a Csónakázótó vizében, 40 kilométer kerékpározás, illetve 10 kilométer futás. A verseny ideje alatt a kerékpáros távon teljes útlezárás lesz Szombathelyen: 11-13 óráig a Fedett Uszodától a Bagolyvár-Nárai Külső útig, illetve 12-15 óráig a bucsui elkerülőtől a Dolgozók útja-Kenderesi út-Bartók krt. szakaszig. A forgalmat rendőrök irányítják, de további 52 önkéntes is segíti majd a közlekedőket - tudtuk meg.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére