Utcára vonultak a koronavírus-tagadók Berlinben

Die Welt, fotó: Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber • 2020. augusztus 03., hétfő •
Húszezer fős tömeg gyűlt össze Berlinben, hogy a koronavírus miatti korlátozások ellen demonstráljon. A tüntetők jellemzően nem viseltek szájmaszkot és az előírt távolságot sem tartották. A németek többsége ezzel szemben még mindig körültekintő, óvatos magatartást tanúsít a járvány idején.

Utcára vonultak a koronavírus-tagadók Berlinben

Bizarr jelenet játszódott le Berlin utcáin: miközben az Egészségügyi Világszervezet nem győzi hangsúlyozni, hogy a pandémiának még közel sincs vége, egy több ezer fős tömeg vonult utcára, hogy a világjárvány végét hirdessék. 

Habár a szervezők eredetileg félmilliós részvételre számítottak, egy viszonylag kezelhető, húszezres tömeg gyűlt össze a német főváros utcáin. A tüntetők még azokat a szabályokat sem tartották be, amelyeket a megmozdulás kezdeményező szabtak meg. A demonstráció azért is tűnhet egyesek számára érthetetlennek, mivel naponta jelennek meg hírek az újabb fertőzésekről, és több országban ismételten szigorítások lépnek életbe. Belgium például már a második „maradj otthon!” időszakra készül, sőt, még Donald Trump is a szájmaszkviselés híve. 

De kikből is állt a tüntetők tarka társasága? Többnyire férfiak, a 40 év feletti korosztály képviselői, koronavírus-tagadók, békepártiak, a védőoltások ellenzői, konteóhívők, ezoterikusok, környezetvédők, de a szélsőjobboldali pártok hívei közül is akadtak közöttük. A birodalmi zászlók mellett Bill Gatest gyalázó feliratok is feltűntek a tömegben. 

Az ehhez hasonló megmozdulások olyan marginális esetek, amelyeket az országnak a stabil demokrácia nyugalmával kell kezelnie. Az egyik ilyen összejövetelen Volker Beck, zöldpárti politikus halálos fenyegést kapott, mire ő azt válaszolta, hogy a tüntetéshez való jog még az idiótákat is megilleti. Ahogyan a koronavírus idejére bevezetett szabályok is mindenkire vonatkoznak.

Azt várnánk, hogy az elmúlt hónapok eseményei a politikai szélsőségek felé sodorja a társadalmat. A németek nagy része azonban továbbra is józan maradt, a berlini megmozdulás példanélküli.  A németek kilencven százaléka különösen ügyel a rendszeres kézmosásra, nyolcvanöt százalékuk pedig igyekszik elkerülni a tömeget. A pandémia kevés pozitív eredményeként könyvelhető el, nem a szélsőségesek, hanem inkább a politikai közép tábora növekedett.

közösség

további frisss

lap tetejére